TV-sztárok

Kibékült Vitray Tamás és Gundel Takács Gábor

Vitray Tamás és Gundel Takács Gábor évtizedes ellentétre tettek pontot a Madách Színház beszélgetős programján.

„Nem gondoltam, hogy médiatörténelmi pillanat lesz Tamás és Gábor találkozása” – írta közösségi oldalán Csutka István , a Madách Színház Tolnay Szalonjában rendezett beszélgetés házigazdája. „Már azért is megérte, hogy két ilyen kiemelkedő személyiség múltban megtört kapcsolata összeforrhasson, és úgy haladhassanak tovább” – tette hozzá a színművész.

A Blikknek Vitray Tamás is megszólalt. „Sosem nehezteltem Gáborra, és most sem volt bennem tüske. Olyannyira nem, hogy ezen a találkozón én hoztam szóba, hogy a Telesportnál munkatársak voltunk” – mondta Vitray Tamás, akit az sem bosszantott, hogy Gundel Takács Gábor egy tavalyi interjúban felszakította régi sebét. „Ő ezt így interpretálta, ami a szíve joga, és ezzel sokaknál kiverte a biztosítékot. Nem ez az első ilyen eset, emiatt nem fogom izgatni magam. Barátságos légkörben társalogtunk a televíziózásról, és jelen állás szerint hamarosan ismét találkozni fogunk, mert Gábor felkért, vegyek részt egy beszélgetésen, amelyet egy professzor barátja szervez. Időpont még nincs, de ha ráérek, ott leszek” – mondta a Kossuth-díjas tévés.

Az előzményekről itt olvashatsz: Gundel Takács Gábor Vitray Tamás miatt mondott fel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top