TV-sztárok

Várkonyi Andrea elárulta, mihez kezd a tévézés után

Várkonyi Andrea már a szakdolgozatát írja pszichológia szakon, és utólag azt mondja, megérte újabb öt évet tanulni. Családjában próbál távol maradni a szakmától, de Nórin gyakran gyakorol.

Várkonyi Andrea igazán sokoldalú: a hírolvasás után bevállalt egy sokkal lazább műsort, a Micsoda Nők! című talkshow-t, amibe jól belejött. Ezenkívül orvos végzettsége van, most pedig ötödéves pszichológus hallgató, éppen a szakdolgozatát írja. „Nemrégen elindítottunk itt Budapesten egy pszichológiai módszertani képzést is, ahol oktató vagyok” – mondta a Story magazinnak Várkonyi Andi

,„Bevallom, ha fizikailag nem is, szellemileg sokszor elfáradok. Az egész trükkje a szervezés. (…) A legfontosabb, hogy délután négytől mindig a lányunkkal, Nórival foglalkozom, és csak előtte dolgozom. Keddenként Gábor szokott otthon lenni, de ha mégsem, akkor jön a bébiszitter, aki Nóri születése óta segít nekünk. Az neki is igazi buli” – mondta Andi a lapnak, és azt is elárulta, miért döntött úgy, hogy pszichológiát tanul.

Hosszú ideje érdekel, és persze az is tény, hogy a tévézés nem nyugdíjas állás. Ki tudja, mit hoz a holnap, ilyen értelemben megnyugtató, hogy van más lehetőségem is. Fontos számomra, hogy több lábon álljak. Az évek alatt sokkal nyugodtabb és elfogadóbb lettem, hamar látom, mi történhet az emberekkel. Ez nem azt jelenti, hogy Gáborral, ha úgy alakul, pszichológusként veszekszem.

– számolt be a műsorvezető és azt is megtudtuk tőle, milyen a viszonya a lányával. ,,Nóri már nem kisgyerek, és mindent nagyon tud. Ha a barátnőjénél alszik, előtte a lelkére kötöm, hogy vegye fel a telefonját, mert aggódom érte. A lényeg, hogy igazi egyéniség, és nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Átmeneti korszakát éli, természetes, hogy ez néha próbára teszi az embert.”

,,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top