TV-sztárok

Ma döntenek VV Fanni feltételezett gyilkosának sorsáról

Ma dönt a bíróság arról, hogy továbbra is előzetes letartóztatásban marad-e az a dunaújvárosi férfi, akit VV Fanni megölésével gyanúsítanak.

Novozánszki Fanni tavaly november 20-án tűnt el. Az utolsó biztos információt róla egy luxuslakópark kamerafelvétele szolgáltatja, amelyen az látszik, hogy a gyanúsított cipeli az eszméletlen állapotban lévő lányt, majd beteszi egy autóba.

A gyanúsított éppen három hónapja van a rácsok mögött, és kilencven nap után a bíróságnak kötelező felülvizsgálnia, hogy jogos-e az előzetes fenntartása, vagy módosítanak rajta. A férfi bűnrészességét már korábban elismerte a nyomozóknak, azt azonban tagadja, hogy ő ölte volna meg VV Fannit. A lány holttestét még azóta sem találták meg.

A Blikk úgy tudja, hogy a gyanúsított nincs jó lelki állapotban, a börtönben egyre jobban magába fordult, már szinte senkivel sem beszél, egész nap csak a falat bámulja.  Állítólag akkor zuhant teljes letargiába, amikor barátnője levélben szakított vele.

VV Fanni

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top