TV-sztárok

Megszólalt Szilágyi Liliána volt edzője a bulímiás nyilatkozat után, de nem kellett volna

Az edző szerint túlzás szülői kényszerről beszélni. Valószínűnek tartjuk, hogy ő nem olvasta Szilágyi Liliána megrázó vallomását.

Mint arról mi is beszámoltunk, Szilágyi Liliána hosszú, nehéz közleményben vallott évek óta tartó bulímiájáról és szorongásáról. A fiatal olimpikon részletesen elmesélte, hogyan alakult ki nála a szörnyű betegség, mekkora teljesítménykényszer alatt dolgozott kicsi kora óta, és mennyire egyedül volt a kór elleni közdelmébe.

„Kiskoromban husi gyerek voltam így a szüleim, hogy lefogyjak beírattak balettre és ritmikus gimnasztikára az uszókarrierem előtt. Remek kezdés volt hogy kialakuljon bennem egyfajta kellemetlen érzés a testemmel kapcsolatban” – emlékszik vissza Szilágyi Liliána.

A sportoló leírja, hogy reggel öttől este tizenegyig edzések és különórák között rohangált, sokszor még enni sem volt ideje. Erőfeszítéseit azonban sikerek koronázták, ami miatt még nagyobb elvárások elé állították szülei, tanárai, edzői.

Szilágyi Liliánáról most derült ki, hogy évek óra szorong és bulimiás Fotó: MTI, Illyés Tibor

A Lokál megkérdezte Kovács Lászlót korábbi sportolója nyilatkozatáról, de bár ne tette volna. „Lilu sportolását senki sem erőltette, egy kisgyereknek talán nem igazán megterhelő a heti két edzés. Elismerem, a sikeres sportolókkal teli családi háttér nyomaszthatta, de szülői kényszerről azért túlzás lenne beszélni. Remélem, előbb-utóbb megtalálja önmagát!” – mondta a férfi.

Szilágyi két éve orvoshoz fordult, és azóta életmódot változtatott. Ahogy fogalmaz, élete legnehezebb időszakán van túl, de a szakember szerint Szilágyi Liliána elindult a gyógyulás útján.

Szilágyi Liliána teljes levele itt olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top