TV-sztárok

Milliókkal tartozott VV Fanni feltételezett gyilkosa

Csak látszat volt, hogy jól egy az üzlet, valójában B. László többmilliós adósságot halmozott fel. És ügyvédet keresett a titokzatos, Erika nevű nőnek, akinek a hatására Fanni teljesen megváltozott élete utolsó hónapjaiban.

Sikeres, jól menő üzletember benyomását keltette a Novozánszky Fanni megölésével gyanúsított B. László, ám aki jobban ismerte, tudta, ez csak a látszat – írja a Bors.

A férfi többmilliós adósságokban úszik, csak az egyik vállalkozónak nyolcmillióval tartozik. B. László egyik ismerőse azt mondta a lapnak, szerinte az expolitikus nem egyedüli szereplője az ügynek, és komoly pénz állhat a gyilkosság hátterében.

A Bors információi szerint B. László a letartóztatása előtti napokban ügyvédet akart fogadni, de nem magának, hanem egy Erika nevű nőnek szeretett volna jogi védelmet. Emiatt több ügyvédet is felkeresett.

Erika az a nő, akiről VV Fanni édesanyja és volt barátja többször beszélt korábban. Halála előtt három hónappal toppant be Fanni életébe, és miatta teljesen megváltozott a lány.

A nőt a rendőrség is kihallgatta, de az eddig nem volt köztudott, hogy Erika és B. László kapcsolatban álltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top