TV-sztárok

Stohl András nem áll készen a visszatérésre, hiába várják

Stohl András a műtétje után szinte azonnal vissza akart térni a munkába, de maga is belátta, hogy ez nem jó ötlet, így változott a terv.

Stohl András kedden sérvműtéten esett át, három darab, egyenként egycentis vágás, illetve heg van az alsó hasfalán, ami azt jelenti, hogy legalább egy hétig óvatosnak kell lennie, minden mozdulatára ügyelnie kell. Ennek ellenére úgy volt, hogy csütörtökön már a stúdióból vezeti a Class FM reggeli műsorát, de erre még nem áll készen. „Valóban az volt a terv, hogy Stohl András a csütörtök reggeli adásban a stúdióba is visszatér, de szerda délután telefonon jelezte, erre még nem áll készen, és a vezetőség ezt el is fogadta, jobbulást kívánva neki. Csütörtökön telefonon jelentkezik be” – tudta meg a Blikk a rádió kommunikációját intéző irodától.

A színész egyelőre élvezi a pihenést, de azért nem sok időt enged magának. „Végre a tévében is meg tudom nézni A Piramist. Jövő szerdán pedig a tervek szerint visszatérek a színpadra” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top