TV-sztárok

Kozso az újabb ügye miatt éveket kaphat

Miközben Kozso a közösségi oldalán mosolyogva számol be magánéleti és szakmai sikereiről, arról mélyen hallgat, hogy az ellene folyó nyomozás hol tart. Pedig lenne mit mesélnie.

Nemrégiben Kozso a szerelméről mesélt önfeledten és boldogan, mintha a világon semmi baja nem lenne, illetve szerinte a rossz időszak már a múlté. „Két-három évre egyedül maradtam, pont, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, hogy legyen mellettem valaki, mert nem tudtam beszélni. Nehéz, emberpróbáló időszak volt” – emlékezett vissza az énekes, aki szerint az egy éve tartó kapcsolata igazi csoda, szerelem, mámor és minden megvan benne, amit csak akar. Bár a magánéletéről nyíltan beszél, az ellene folyó nyomozásról hallgat, pedig a teaházban történt áramlopásból következően immár kétszeresen gyanúsított – írja a Story magazin

Kozso a Facebook-oldalán szívesen üzen a rajongóknak

A szakemberek 2016 áprilisában megállapították, hogy a Zöld Teknősben valóban megbabrálták a fogyasztásmérőt, ám Kozso mindvégig tagadta, hogy köze lenne a nagyüzemi áramlopáshoz. Azóta szintén a Story magazinban mesélt Kozso ügyéről egy volt alkalmazott, aki az ügy koronatanújaként úgy érzi, van mitől tartania. A félelmét megalapozottnak találta az ügyészség, így „kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete” miatt is gyanúsított lett a zenész, aki éveket kaphat, ha a bíróság bűnösnek találja. Kozso reakciója és az ügy további részletei a legfrissebb Storyban olvashatóak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top