TV-sztárok

Survivor Anita inkább börtönbe megy, de nem kér bocsánatot

A túlélőshow jogász játékosa, Panyik Anita a kutyája, Behemót miatt került nehéz helyzetbe két évvel ezelőtt. Azóta is küzd az igazáért.

Survivor Anita és Behemót kálváriája két évvel ezelőtt kezdődött: Anitának egy külföldi út miatt magára kellett hagynia szeretett kutyáját, amelyet egy magát kutyatrénernek feltüntető személy gondjaira bízott – írja a Bors. A lap úgy tudja, az akkor féléves kutya a felügyelet második napján olyan sérülést szenvedett, amely egész életére hatással van.

„Az akkor még izgága kölyökkutya a tréner elmondása szerint felugrott a levegőbe egy gyakorlat során, ő meg a földre rántotta. A kutya ijedtében kitette oldalra a lábát, aminek következtében a földre érkezve nyílt combcsonttörést szenvedett.” Behemótot azóta többször is megműtötték, ennek ellenére sérülése a mai napig gondozást igényel, gyógyszereit pedig élete végéig szednie kell majd.

Anita csalódottságának az eset után a Facebookon adott hangot, amiben száraz tényeket közölt, személyeskedés nélkül, a tréner mégis feljelentette őt rágalmazás miatt. „Sorra kapom az üzeneteket olyan emberektől, akiknek ugyancsak rossz tapasztalatuk volt ezzel a trénerrel, február közepén mégis én állok elő vádlottként rágalmazásért” – mondta a Survivort is megjárt Anita a lapnak, majd hozzátette, a vádakat valószínűleg ejtik majd ellene.

„Azt, hogy a kutya a trénernél volt, egy saját maga által kiposztolt fotó is bizonyítja” – mondja Anita, aki azt mondja, kerül, amibe kerül, nem hajlandó bocsánatot kérni, és inkább börtönbe megy, ha ennek ez az ára. „Én láttam Behemót fájdalmát, és láttam, ahogy újra tanult járni. Ő nem tud kiállni magáért, én viszont kiállok érte.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top