TV-sztárok

Fordulat: Pécsi Ildikó fia is beperelte Pártos Csillát

Folytatódik a Pécsi család drámája. Most már a művésznő fia is bíróság előtt keresi az igazát volt feleségével szemben.

Új frontot nyitott Pártos Csilla volt férje az évek óta húzódó pereskedésben, mely exfelesége és édesanyja között zajlik. Pár hete még azt írtuk, Pécsi Ildikó megvédi fiát a bíróság előtt, ám úgy néz ki, Csaba sem vár ölbe tett kézzel.

Pártos Csilla ügyvédje a Kiskegyednek elárulta, a volt férj sokallja a korábban megállapított havi 115 ezer forintnyi gyerektartást, és most azért fordul a Kúriához, hogy ezt az összeget csökkentsék 20 ezer forintra. Az ügyvéd szerint ennek jogi alapja nincs, hiszen a korábbi határozat jogerős.

A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint azonban már ideje lenne bíróságon kívül rendezni a családi vitát. „Azt tanácsoltam mindkét félnek, hogy a legjobb lenne, ha picit megbékélnének, leülnének egy asztalhoz, és megállapodnának az anyagiakban. Ilyen helyzetben már az emberi oldalát is kell nézni a dolgoknak, erkölcsi alapon sem értem, hogy miért akarják Csillát teljesen kisemmizni, akitől van egy közös gyermeke Csabának, és úgy tudom, ráadásul jó apa és fia között a kapcsolat” – fogalmazott Dr. Gerencsér András.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top