nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

TV-sztárok
Nem erre számított a magyaroktól a Despacito énekese, Luis Fonsi

Nem erre számított a magyaroktól a Despacito énekese, Luis Fonsi

Csupán egyetlen dalt ismer a magyar közönség Luis Fonsitól, akinek a többség még csak a nevét sem hallotta a Despacito előtt. Éppen ezért kétesélyes volt a budapesti koncert sikere is.
NLCafé
f Ajánlom

A jegyek, mondjuk, gyorsan elfogytak, és a bejáratnál sorakozó tömegből megkérdezettek közül mindenki azt válaszolta: nem ismer egyetlen dalt sem Luis Fonsitól a Despacitón kívül. Ez azonban nem érződött a koncert alatt, mindenki ringatózott, táncolt, ugrált és mosolygott, a rekordokat döntögető Despacitót pedig kétszer játszották el a zenészek hálás közönségnek. 

Nem erre számított a magyaroktól a Despacito énekese, Luis Fonsi

“Első látogatásom Magyarországon, első koncertem Budapesten, és így fogadtak. El sem hiszem! Köszönöm, Magyarország” – írta az első képhez Luis Fonsi, amelyet a közösségi oldalán megosztott a budapesti koncert után

A hangulat pedig annyira magával ragadta, hogy még egyszer köszönetet akart mondani, mert hihetetlennek találta, hogy ennyi embert érdekelt nálunk a fellépése. 

Luis Fonsi magyar közönsége nem csak a Despacitót élvezte:

Fonsi
Luis Fonsi a koncert után sem tudta elhinni, hogy ekkora tömeg gyűlt össze a budapesti koncertjén
Fotó: Instagram/Luis Fonsi

A koncert előtt pedig néhány magyar szót is írt a rajongóknak – jó, nyilván nem ő, de vette a fáradságot, hogy ne csak spanyolul és angolul köszöntse a rajongóit. Luis Fonsi és családja nem sokkal a budapesti koncert előtt érkeztek Magyarországra, így keveset látott a városból, de az biztos, hogy hamar megszerette a magyarokat.

Nem erre számított a magyaroktól a Despacito énekese, Luis Fonsi

 

 

Megosztás Facebookon