TV-sztárok

Máthé Erzsi a halálra készül

Májusban volt kilencvenéves Máthé Erzsi, akit nagyon megvisel kortársai elvesztése, és csak arra tud gondolni, hogy nemsokára ő következik.

Máthé Erzsi a Nemzeti Színésze, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, a József Attila Színház alapító tagja közel hatvan évet töltött a világot jelentő deszkákon. 2012-ben vonult végleg nyugdíjba. “Mivel mindig is lámpalázas voltam, sokat gyötrődtem, és küzdöttem, ez a megterhelés teljesen elhasználta az idegrendszeremet, és tovább már nem akartam ezt a küzdelmet” – mondta a Blikknek.

Máthé Erzsi a halálra készül

Persze ezt a döntést nem volt könnyű meghoznia. “A szerepjátszás volt a mindenem, de öt éve letettem, magam mögött hagytam. Nem hiányzik, nem szoktam a színházzal álmodni, nem gondolok rá. Persze ez furcsa érzés és egyben nagy gyötrődés is” – mesélte a díva.

“Szomorú hangulat tört rám a minap is, amikor Schubert Éva ment el (…) Az elmúlt hónapokban több nagyszerű pályatársat, barátot veszítettem el, és nagyon fájónak érzem a hiányukat. Szorongva gondolok arra is, hogy nemsokára én következem” – fogalmazott Máthé Erzsi, aki úgy érzi, ketten maradtak “utolsó mohikánok” Törőcsik Marival.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top