TV-sztárok

Czeizel Endre örökösei megegyeztek

A négyszázmillió forintos hagyatéki vita közös megegyezéssel zárult Czeizel Endre örökösei között. A tudós szeretője azonban még nem nyugodhat meg.

Másfél éves jogvita zárult le nemrég, írja a Blikk egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva. “A közjegyző lezárta az ügyet, és elrendelte a hagyaték átadását” – mondta az informátor Czeizel Endre négyszázmillióra taksált örökségéről. Az ügy azért húzódott eddig, mert a tudós első házasságából született három gyermeke mellett bejelentkezett Czeizel barátnője, aki – úgy tudni – százmillió forintra tartott igényt a hagyatékból.

Czeizel Endre örökösei megegyeztek

A Czeizel Endrénél negyven évvel fiatalabb Dóra ellen egyébként nyomoz a Fővárosi Főügyészség emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt. Az asszonyt ugyanis mesterségesen termékenyítették meg Czeizel spermájával, amiből gyermek is született, a magyar törvények szerint ez azonban tiltott. Spermadonor csak a házastárs vagy a regisztrált élettárs lehet Magyarországon, Czeizel pedig sosem vette el Dórát, sőt második feleségétől sem vált el.

“Én nem tudok róla, hogy lezárták volna a nyomozást, többet azonban védencem kérésére nem mondhatok semmit az ügyről” – mondta a Blikknek az asszony ügyvédje.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top