TV-sztárok

Bombera Kriszta lánya imádja a kamerákat és a szereplést

Amikor Bombera Krisztára gondolunk, leginkább az ugrik be róla, milyen komoly. Pedig a kislánya, Nóri egyáltalán nem így ismeri, ahogy ez a Vigyázat, gyerekkel vagyok! műsorból kiderült.

1997-ben már ott volt a TV2 indulásakor Bombera Kriszta, aki gyakorlatilag nem változott semmit az elmúlt húsz évben. Ezt most a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsort nézve is láthattuk, és az is kiderült, hogy a kislánya egészen másképpen ismeri, egyáltalán nem az a szigorú anyuka, amilyennek sokan gondolták. 

Megnézem
Összes kép (1)

Nórinak is alaposan felvágták a nyelvét, és Bombera  Kriszta is úgy fogalmazott: bár ártatlan kislánynak látszik, azért tud “huncut dolgokat okozni”.

“Hogy anya mire számíthat? Hát, nem túl sok jóra” – mondta Nóri a beköszönőben, és mint kiderült, a műsorvezető lánya tényleg mindent kifecsegett. Például, hogy Bombera Kriszta nem tud főzni, pedig Nóri örülne neki, vagy hogy ciki, amikor az autóban Eminemet vagy Ganxsta Zolee számait énekli, ráadásul nyitott ablaknál. 

Nóri amúgy sokban hasonlít az anyukájára, például élvezi, amikor szerepelhet. A műsor felvételén a többi lányt interjúvolta meg, ez látható a videó végén:

“Nekem nagyon tetszett és nagyon jó volt a vetélkedő. Nagyon szeretek, és a legjobb barátnőimmel is szoktunk filmeket csinálni, és nagyon tetszett a sok kamera” – mesélte Nóri, miután megnyerték a játékot, és Kriszta hozzátette, hogy ő maga is sokszor volt már a lánya mellett operatőr, amikor Nóri rendezett. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top