TV-sztárok

Szabó Zsófi édesanyja: kislányom, rázd meg magad!

Megható őszinteséggel mesélt Szabó Zsófi szeretett édesapjáról, aki három évvel ezelőtt hosszan tartó betegség után, nyolcvanhárom évesen hunyt el.

Szabó Gyula a Nemzet Színésze volt, Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett színészlegenda, akire egy ország nézett fel. Szabó Zsófit nagyon megviselte a halála, úgy érezte, véget akar vetni életének. “Úgy készültem rá, hogy majd hogyha ezt megtudom, hogy ő már nincs, akkor én ott meghalok, vége lesz az életemnek, és nincs tovább. És én meglepődtem azon, hogy nem haltam meg, hogy tovább élek. Megvoltak a napi rutindolgok, egy pohár víz, fogmosás, felöltöztem, elmentem dolgozni, de belül végtelenül üres voltam, és azt gondoltam, hogy ennél nagyobb fájdalmat úgysem élhetek át” – nyilatkozta anno.

Mára azonban már maga mögött tudta hagyni ezt az időszakot. “Rájöttem, ha ezt túléltem, akkor nem jöhet olyan fájdalom az életemben, amit ne vészelnék át. Ma már nem félek semmitől, bátrabb lettem – mondta Zsófi a Blikknek. – Mindig is féltem, hogy elveszítem őt. Kislányként láttam, hogy a barátnőim apukái mind fiatalabbak. Mindig féltettem. A színházban, amikor A dzsungel könyvéből Balut alakította, az első felvonás végén meghalt. Rohantam hátra a szünetben megnézni, hogy ugye jól van, ugye csak a karakterének esett baja.”

#happyday #storyextra #rtlklub #work #lovemylife????

A post shared by Szabo Zsofi (@szabozsofi) on

“Emlékszem, hogy mesélte, amikor meghalt az édesanyja, aznap vígjátékot kellett játszania, de megcsinálta. Erre mondta az én édesanyám is azt, hogy kislányom, Szabó vagy, rázd meg magad!, és akkor átvettem a családfői szerepet, új életet kezdtem. Többek közt akkor igazoltam az RTL Klubhoz” – meséli Szabó Zsófi, hogyan tudott egyről a kettőre lépni a családot ért hatalmas veszteség után.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top