TV-sztárok

Súlyos rosszulléte után lábadozik Lajsz András

Lajsz András épp interjút adott, amikor rosszul lett. A mixerkirályhoz mentőt is hívtak, szívinfarktus gyanújával szállították kórházba – írja a Bors.

Lajsz Andrást szívinfarktus gyanújával szállítottak kórházba. A mixerkirály interjúadás közben lett rosszul, és bár már a kórházból kiengedték, még lábadozik – írja a Bors.

“Sokkal jobban vagyok, mint a múlt héten, de úgy érzem, egy hét pihenés még rám fér. Átértékeltem az életemet, és ennek fényében fogok visszatérni dolgozni. Visszaveszek a tempóból, és megpróbálok nem idegeskedni, stresszelni. Egyelőre még zajlanak az orvosi vizsgálatok, hogy kiderítsék, mi állt a rosszullétem hátterében, így erről nem tudok mit mondani, de na­gyon szépen köszönöm azt a sok szeretetet, amit az emberektől idáig kaptam. Ez nagyon jó érzés!” – mondta Lajsz András.

Súlyos rosszulléte után még mindig lábadozik Lajsz András

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top