TV-sztárok

Gesztesi Károly tagadja, hogy elvonóra szorul

Igazi vészhelyzet áll fenn Gesztesi Károlynál, a közeli ismerősök szerint az életével játszik, ha nem fordul sürgősen orvoshoz – írja a Story magazin.

A hetilap úgy tudja, hogy Gesztesi Károlyért már kollégái is rettenetesen aggódnak. Az elmúlt időben egyre furcsább dolgokat csinál a színpadon, ráadásul előadásokat mond le különböző betegségre hivatkozva – írja a Story magazin.

A lap úgy tudja, hogy pár nappal ezelőtt Gesztesi Károly a Grease című musical premierjét is lemondta, a hivatalos ok szivárványhártya-gyulladás volt, ami miatt bizonyos mozdulatokat nem végezhet el, ami a színpadon is szükséges lett volna. A közeli ismerősök azonban teljesen mást állítanak.

Geszetsi Károly tagadja, hogy elvonóra szorul

“Karcsi állítólag három hónapon át képtelen volt megtanulni a szerepet” – mondta egy neve elhallgatását kérő munkatárs a hetilapnak. Legutóbb egy előadására Gesztesi Károly fia, Máté ugrott be a szerepére, akkor is hirtelen betegség miatt kellett pótolni a színészt.

“Félreértették a darab közben a színészi játékot: a fülvakarást, a járást, azt, hogy én beszéd közben máshol tartom a szünetet. Egyszerűen nevetséges!” – mondta Gesztesi Károly korábban, mikor arra lettek figyelmesek a kollégák, sőt a nézők is, hogy furcsán viselkedik a színpadon egy darab közben.

A Story megkereste Gesztesi Károlyt a közeli ismerősök és rokonok aggodalmát tolmácsolva, mi szerint sürgős gyógykezelésre és elvonóra lenne szüksége, a színész azonban határozottan tagadta, hogy elvonókúrára vagy kórházba menne.

Geszetsi Károly tagadja, hogy elvonóra szorul

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top