TV-sztárok

Bevont jogsival vezetett Berki Krisztián?

Két hónapra bevonták Berki Krisztián jogosítványát. Ennek ellenére az Éden Hotel műsorvezetője több autós képet is posztolt.

A bíróság két hónapra bevonta Berki Krisztián jogosítványát, és 400 ezer forint büntetést rótt ki rá egy három éve történt gázolás miatt. A bűncselekmény jellege miatt az ügyészség nem engedte, hogy a felek mellőzzék a bírósági eljárást, és mivel Berki beismerő vallomást tett, tárgyalás nélkül hoztak határozatot. “Tavaly szeptember végén lett jogerős az ítélet. Az úttörvény kimondja, hogy ilyen esetben utánképzésen kell részt venni” – mondta el a károsult ügyvédje, dr. Koltai Zsuzsanna.

Berki Krisztiánnak valószínűleg szeptember-október környékén kellett volna leadnia a jogosítványát, a határidő akkor telhetett le, amikor az Éden Hotellel még Costa Ricán forgatott. Berki január 25-én érkezett haza, így elviekben utána tudta volna csak elkezdeni az utánképzést. Ez pedig a kézhezvételig akár két hónapba is beletelhet. A műsorvezető azonban hazatérése után rögtön autóba pattant, és rengeteg fotót osztott meg a nagyvilággal arról, hogy éppen a dugóban ül vagy utazik valahová – írja a Bors.

Berki Krisztián nem nyilatkozott az ügyben, csak annyit mondott: nem kellett utánképzésen részt vennie.

“Amennyiben az illetőt közlekedési bűncselekmény miatt és bíróság tiltotta el, akkor utánképzésen kell részt vennie. Ha bíróság vagy szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt tiltja el, akkor csak abban az esetben kell utánképzésen részt vennie, ha az eltiltás időtartama legalább hat hónap”  – tudta meg a lap a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

Berki Krisztiánról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top