TV-sztárok

Kiderült, ki segíti Tatár Csilla munkáját A Dal című műsorban

Kiderült, hogy Harsányi Levente segíti majd Tatár Csillát A Dal című műsorban – írja a Bors.

Harsányi Levente lesz Tatár Csilla műsorvezetőtársa A Dal című műsorban. A műsorvezető két háttérműsort is vezet majd – írja a Bors. “Tőlem indulnak, és hozzám érkeznek vissza a versenyzők” – mondta röviden Harsányi Levente, aki az énekeseket a színpadra lépés előtt és után is kifaggatja majd a backstage-ben. A Dal M2-es aftershowjában, a Dal+ műsorban pedig további érdekességeket derít majd ki a versenyzőkről.

Kiderült ki segíti Tatár Csilla munkáját A Dal című műsorban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top