TV-sztárok

Szupercuki fotók Mádai Vivien két hónapos kisfiáról

Két és fél hónappal ezelőtt adott életet első gyermekének az MTVA műsorvezetője, aki most mutatta meg először a nyilvánosság előtt családját. Vivien elárulta, Zénó érkezése teljesen felforgatta az életét.

Mádai Vivien La Mome nevű blogján számol be az anyaság legapróbb részleteiről. A csinos anyuka a napokban bensőséges fotókkal szerzett meglepetést az olvasóknak. Vivien közzétette az első hivatalos családi fotókat, melyeken kisfiával, Zénóval, és párjával szerepelnek.

Ennek kapcsán meg is kerestük a műsorvezetőnőt, hogy arról faggassuk, hogyan éli meg a mindennapokat új szerepében. Vivient éppen ebédkészítés közben értük utol. “Maximálisan megváltozott az életem, mióta megszületett a kisfiam. Egészen más úgy élni, hogy valakiért felelős vagyok minden percben, és szabadidőm sincs, de semmi pénzért nem cserélném el ezt” – mesélte boldogan és elárulta, hogyan készülnek az idei karácsonyra – ezúttal már hármasban. “Egyelőre nem hármasban karácsonyozunk, az ünnepeket a nagyszülőknél töltjük. Majd ha Zénó kicsit idősebb lesz, akkor talán otthon fogunk ünnepelni” – tette hozzá Vivien.

Galériánkban megnézheted Vivienről és családjáról készült fotókat. További képekért kattints a La Mome blogra!

Megnézem
Összes kép (1)

Tóth Vera megmentette Bagi Ivánt. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top