TV-sztárok

Rising Star – megalázták az ex-romanticos Kunovics Katinkát?

A Romantic együttes egykori tagja, Kunovics Katinka úgy gondolta, szerencsét próbál a TV2 új tehetségkutató műsorában, a Rising Starban, de a zsűri szerint nincs helye a versenyben.

A több platina- és aranylemezzel rendelkező énekesnő gyermekkora óta zongorázik és egészen kislánya születéséig a zenéből élt.

“Tudtam, benne van a pakliban a kiesés, bár meggyőződésem volt, hogy erről a közönség dönt majd. Azt pedig megalázónak érzem, hogy Kerényi Miklós Gábor szerint nem stimmel valami a hangommal, és ezt a szoptatásnak tulajdonította, holott a babám tápszeres” – mondta el a Blikknek Kunovics Katinka.

A TV2 és a Zsűri kitart a döntés mellett. “Talán ez volt a legnehezebb döntés, amit hoztunk. Katinkát nagyszerű énekesnőnek tartom, de a zsűriszobás meghallgatása nem sikerült jól. Az élő show-ba olyan énekesek jutottak, akik megnyíltak, és szíven ragadtak minket” – reagált a Rising Star zsűritagja, Feke Pál.

“A zsűri dönt arról, ki jut az élő show-ba, hogy aztán ott a nézőkre bízzák a sorsát. Örülünk, hogy Katinka a Rising Start választotta ahhoz, hogy újra reflektorfénybe kerüljön, de nem tehetünk vele kivételt” – tette hozzá Koltay Tamás, a TV2 kommunikációs vezetője.

Rising Star - Megalázták az ex-romanticos Kunovics Katinkát?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top