TV-sztárok

Ötvenmilliós bírságra számíthat a TV2 Ördög Nóra átigazoltatása miatt

A Bors értesülései szerint a TV2-nek akár ötvenmillió forintjába kerülhet, hogy elcsábította a konkurenciától Ördög Nórát.

A Bors úgy tudja, azzal, hogy Ördög Nóra átigazolt a TV2-höz, szerződést szegett, ezért az RTL Klub perel. A lap információi szerint a csatorna akár ötvenmillió forintot is követelhet a szerződésszegésért, amit nem a műsorvezetőnőnek, hanem a TV2-nek kell majd kifizetnie. “Ha egy alkalmazottunkat megkeresi egy másik csatorna, általában leül velünk beszélni, hátha sikerül találni egy mindenki számára kedvező megoldást. Nóra azonban úgy jelentette be a döntését, hogy már aláírt a TV2-höz, ezzel pedig megszegte a szerződése versenykorlátozási részét” – nyilatkozta korábban az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter.

Múlt hét pénteken Ördög Nóra a Class FM reggeli műsorában, a Morning Show-ban kapott lehetőséget egykori kollégájától, Sebestyén Balázstól, hogy elmondja álláspontját átigazolásával kapcsolatban. “Nincs rejtegetni valóm ezzel kapcsolatban. Az egész felmondás úgy történt, ahogy te azt elvárnád, Balázs. A TV2 nagyon korrekt volt, hetekkel korábban azt mondták, hogy nem akarnak presszionálni, jeleznék, hogy szívesen látnának, de csak és kizárólag akkor üljünk le, ha van az a helyzet, hogy felállnék az RTL-től. (…) Elkezdtem magamban őrlődni, kértem többször is időpontot a Pétertől (Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója – a szerk.), három különböző időpontot mondtunk le, mert hol ő utazott el, hol én. Addig őrlődtem 9 hónapos terhesen, mindenórásan, hogy meg kellett hoznom a döntést. Lehet, hogy leülhettem volna tárgyalni, de végiggondoltam, hogy az RTL tud-e olyat mondani, ami miatt maradnék. Nem pénzről szólt a dolog, hanem hogy én ebben a környezetben el tudnám-e képzelni, hogy folytatom.”

Az Ördög Nóráról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top