TV-sztárok

Szandi lánya szinte már kész nő – galéria

Egyre jobban hasonlít anyukájára, Szandira az énekesnő 13 éves lánya, aki kamaszkorára csinos fiatal hölggyé érett.

Hétről hétre a TV2 stúdiójában szurkolt Szandinak két nagyobbik gyermeke, Domonkos és Blanka. A 13 éves fiatal lány egyre jobban hasonlít anyukájára. Bár már kamaszkorba lépett, egyelőre jól kezelik a nehézségeket. „Tinédzser korban van Blanka is és Domi is. Természetesen náluk is jelentkeznek azok a tipikus tinédzseres nehézségek, mint más korukbeli gyerekeknél, de ez teljesen természetes. Nagyon szerethető, aranyos, tündéri gyerekek” – áradozott csemetéiről a Sztárban sztár második helyezettje, aki nagyon hálás családjának a türelméért. „Nagyon köszönöm a családomnak azt, hogy támogattak, és segítettek a háttérből. Csabi végig velem volt az elmúlt hetekben, minden egyes próbán felvételt készített rólam, amit aztán együtt elemeztünk ki, és javítottuk a hibákat. Azt hiszem, ő az egyetlen, akinek elhiszem azt, amit mond: szakmabeli, tudom, hogy a legjobbat akarja nekem és tudom, hogy nem elfogult, mert az, ha elfogultságból dicsér, nem visz előre. Ha ő valamilyen kritikával illet, annak biztos, hogy oka van” – vélekedett az énekesnő, aki a műsornak köszönhetően hol dögös, hol férfias oldalát mutathatta meg az énekes vetélkedő közönségének. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top