TV-sztárok

X-Faktor: ennyi pénzt kapnak a versenyzők

Sokan hiszik, hogy az x-faktorosok élete csupa csillogás, de ez nem teljesen igaz.

A Bors információi szerint az X-Faktor versenyzői fizetést nem kapnak, csak költőpénzt. A lap értesülései szerint a próbákért, a hétvégi fellépésekért és a rengeteg stresszel járó munkájukért cserébe egy hétvégén húszezer forintot kapnak, ha kiesnek, akkor ezt az összeg már nem jár, csak ha visszatérnek egy-egy közös fellépés keretében.

„A versenyzők a beköltözéstől kezdve addig, amíg versenyben vannak, illetve ahány adásban szerepelnek (hiszen a döntőben a kiesettek is fellépnek), tehát a teljes időszakra, amíg munkájuk van a műsorban, teljes ellátásban részesülnek. Szép környezetben, jól felszerelt lakásokban laknak egy olyan helyen, ahol szinte minden elérhető közelségben van… Az ételről, italról gondoskodunk, a szállításuk, közlekedésük megoldott. Ha gyógyszerre, orvosi ellátásra van szükségük, ami gyakran előfordul, abban is segítünk” – mondta a kreatív igazgató, Schiwert-Takács László, aki azt is megerősítette, hogy adásonként minden versenyző kap költőpénzt.

Itt megnézheted Lilu x-faktoros szettjeiről készült képgalériánkat:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top