TV-sztárok

TV2-es celebbel kavart VV Gergő

Egymásba habarodott Összeesküvő Nikó és VV Gergő, a románcukból azonban csupán egy háromhetes futó kaland lett. A lány ugyanis visszament az exéhez – írja a Bors.

Júniusban szakított az ÖsszeEsküvők döntős párosa, Ricsi és Nikó pedig már az esküvőre készültek. A szerelmesek akkor megpróbáltak új életet kezdeni, a leszbicsóktól sem riadó vissza Nikó pedig testedzéssel igyekezett levezetni a felgyülemlett feszültséget. Éppen abba az edzőterembe kezdett el járni, ahova Dukai Gergő, alias VV Gergő is, és a két valóságshow-celeb egymásra kattant. Párszor találkoztak, focimeccsre, kerti partira és moziba mentek. Szerelem azonban nem tudott kialakulni, mert Nikó nem akarta megbántani Ricsit, de Gergőt – aki már letett a tévés szakácskarrierről – sem akarta fűzni. Sőt időközben rájött, hogy még mindig az exét szereti, ezért most újra megpróbálják együtt, ám az nem megy olyan könnyen. „Gergővel nem randizgattunk túl sokáig. (…) Rájöttem, képtelen vagyok lezárni a kapcsolatomat Ricsivel (…) Az újrakezdés első három napjában minden rózsaszín volt, azóta azért nehezebb. A külön töltött három hét alatt sok mindent csináltunk, amit a másik nem nézett jó szemmel” – árulta el Nikó.

Nikó és Ricsi
         Nikó és Ricsi

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top