TV-sztárok

Szakított a magyar X-Faktor szerelmespárja

Néhány hete írták meg a lapok, hogy Baricz Gergő és Kováts Vera között szerelem kezdett kialakulni. A Bors most úgy tudja: a páros szakított.

Szakított a magyar X-Faktor szerelmespárja„Sokat vívódtak magukban azon, hogy van-e jövője a kapcsolatuknak, rágódtak a dolgon. Aztán egy hosszú, mélyreható beszélgetés során arra jutottak, hogy befejezettnek tekintik a szerelmüket. Immár csupán jó barátként néznek egymásra” – mondta a Borsnak egy, a versenyzőket jól ismerő, de neve elhallgatását kérő informátor. Gergőnek egyébként eddig csak egy rövidebb és egy hosszabb kapcsolata volt, de mindkét lányt bemutatta a mamájának. Vera pedig mindössze 16 éves, és szülei is azt szeretnék ha csak az éneklésre és a tanulásra összpontosítana.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top