TV-sztárok

Stohl továbbra is pálinkázik

Stohl András drogprevenciós körútja következő állomásán őszintén beszélt arról, hogy inni a jövőben is fog egy-egy buli alkalmával, mindössze azt ígéri meg: nem ül autóba.

Stohl még mindig pálinkázikA jogerős ítéletre váró színművész a Bözödi-tó partján, az ifjúsági tábor zsúfolásig telt csöppnyi sátrában beszélt viszontagságairól, nem csak fiataloknak.  

Stohl András a Borsnak elmondta: szeretné „visszacsinálni” mindazt, ami történt.

– Mindig azt gondoltam, hogy egyenes, karakán, jó fickó vagyok, ehhez képest kiderült, hogy otthagytam a baleset helyszínét, bár nem úgy, ahogy az a médiában szerepelt. Nem tudok elszámolni ezzel a cselekedetemmel – jelentette ki Stohl, aki hozzátette: – Szórakozni jó, lehet, az előadás után én is megiszom veletek egy-két sört, lehet, pálinkázni is fogok, de egész biztos nem fogok autót vezetni” – mondta a színművész, aki úgy gondolja: irtózatos nagy szerencséje volt, hogy nem halt meg senki, vagy nem maradt nyomorék. Mindezek ellenére nagyon súlyosnak tartja a két év négy hónap letöltendő börtönbüntetését, és úgy érzi, vele akarnak példát statuálni. Mint mondta, nem haragszik az igazságszolgáltatásra, de szeptemberben, az újabb tárgyaláson szeretné megkapni azt a büntetését, amit akkor is kapna, ha nem Stohl András lenne a neve.

 

Stohl még mindig pálinkázik

Ősszel visszatérhet Stohl?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top