Trend

Őszi trend és ötletadó (x)

A 2018-as őszi trend szó szerint színesebb lesz, mint ahogy évről évre megszokhattuk. A föld színei ugyanis bővülni fognak az élénk, nyári slágerszínekkel, így a lila, rózsaszín és társai beépülnek a hétköznapi szettekbe. Egy feltűnő rózsaszín trench coat és egy fehér nadrág tuti befutó választás. A fehér a szezon másik kedvence, visszatérnek a fehér csizmák és kiegészítők is. A plasztik kicsit háttérbe szorul, de a metál, fényes, csillogós anyagok még mindig hódítanak majd.


A mintákat tekintve a tervezők ismét hangsúlyt fektettek a már évről évre megújuló ocelotmintákra, ami merész színvilággal és fazonkialakítással is megjelent a divatbemutatókon. A leopárd-, tigris- és egyéb állatminta mellett a geometrikus formák, csíkok és kockák is jelen vannak. Természetesen most is figyelembe kell vennünk, mely testrészünkön viseljük a mintás felületet, ugyanis ha ügyesen alkalmazzuk, optikailag csalhatunk vele előnyünkre.

A hangsúlyos vállak mellett a hangsúlyos ujjak is szerepet kapnak, így több felső puffos ujjal egészül ki. Ez akár egy casual business look része is lehet, amivel visszafogott, de mégis divatos lesz a megjelenésünk.


A szűk farmert felváltja a bővebb „anyuka fazonú” nadrág és a culotte, azaz a szoknyanadrág. Ezekhez remek párosítás egy bővebb márkajelzéssel ellátott póló és egy színes magassarkú. A hegyes orrú cipő mellett most visszatérnek a szögletes fazonok egyedi díszítéssel, egyedi színekben.

A széles, fűzőkre emlékeztető övek visszatérnek napi a viseletbe, és ezzel nagyobb hangsúlyt fektetnek a keskeny derékra.

A maxihosszúság most nemcsak a ruháknál és szoknyáknál jelenik meg, de blézer, kabát és ing változatban is jelen van. Ezekhez szintén párosíthatunk vastag övet és feltűnőbb ékszereket.

Attól, hogy hűvösebb évszak következik, még nem kell a szekrény mélyére tennünk a nyári ruháinkat, ugyanis egy kis kreativitással az őszi napokon is viselhetjük őket. Pántos ruháink alatt viselhetünk egy pamut hosszú ujjú felsőt, szandálunkat bokacsizmára vagy zárt sportcipőre cserélve egy megújult szettet kreálhatunk.


Ha bizonytalan vagy, hogy mi is az, ami előnyös számodra, és szeretnéd kipróbálni, hogy egy stylist milyen ruhákat képzel el rajtad, akkor látogass el az oldalamra, jelentkezz be egy INGYENES stílustanácsadásra, és a Háda  üzletünkben pár csajos óra keretein belül felöltöztetlek, és kiváló ötletekkel látlak el.

További ötletek és képek

Ágoston Bettina, Háda-stylist

https://www.hada.hu/oszi-trend-es-otletado/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top