Trend

Lapos cipője miatt nem akartak beengedni a cannes-i filmfesztiválra egy nőt

2019-ben még itt tartunk...

Claudia Eller, a Variety magazin társfőszerkesztője lapos cipőben jelent meg egy filmpremieren a cannes-i filmfesztiválon, a biztonságiak azonban lábbelije miatt nem akarták beengedni őt az eseményre. 

A történtekről videó is készült, a nő pedig kilátásba helyezte, hogy közzéteszi azt a Variety Twitter-oldalán, erre végül beengedték. A saját profilján viszont így is nyilvánosságra hozta a felvételt.

Eller aznap egy befogadással foglalkozó panelbeszélgetésen is részt vett, ahol beszámolt a vele történtekről, illetve egy másik, hasonló incidensről is, melynek tanúja volt. Egy kelet-indiai öltözéket viselő nőt ugyanis arra akartak kötelezni a filmfesztivál egyik programján, hogy vegye le a nadrágját, és hosszú blúzát viselje egyberuhaként.

Claudia Eller (Getty Images)

A női vendégek számára előírt kötelező magassarkú-viselés 2015-ben okozott először jelentősebb felzúdulást, amikor 50 lapos cipős nőt nem voltak hajlandóak beengedni a Carol című film vetítésére. 

Kristen Stewart a BlacKkKlansman vetítésén (Andreas Rentz/Getty Images)

Az idejétmúlt szabály ellen több A-listás női híresség is tiltakozott már. A leglátványosabban talán Kristen Stewart, aki tavaly, a BlacKkKlansman című film vetítése előtt a vörös szőnyegen levette a magassarkúját, és mezítláb sétált a vörös szőnyegen.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top