Trend

Szabályt szegett Katalin hercegné

Ezért nem fogja megdicsérni a királynő, az is biztos...

Katalin hercegné kedden Milton Keynesbe utazott, ahol egy normandiai partraszállással kapcsolatos kiállítást tekintett meg, illetve II. világháborús veterán kódfejtőkkel találkozott.

Az eseményen abban az Alexandra Rich ruhában jelent meg, melyet Károly herceg születésnapi fotóján is viselt. Ott azonban nem látszott, hogy a holmi csupán combközépig gombos, a hercegné így szokatlanul sokat mutatott meg – egyébként valóban formás – lábaiból.

(Profimedia)

Ezzel pedig csupán annyi a gond, hogy a királyi családra vonatkozó öltözködési szabályzat szerint Katalin még véletenül sem villanthatná ki a combját. Neki ráadásul még szigorúbban be kell tartania az etikettet, mint bárki másnak a famíliából, hiszen egy nap királyné lesz.

A hercegnével korábban többször is történt már hasonló ruhabaleset, bár jellemzően inkább házasságának első éveiben. II. Erzsébet állítólag ezek után többször is figyelmeztette, illetve 2014-ben részben emiatt reformálták meg az öltözködését.

A mostani bakit persze simán meg lehetett volna előzni két-három plusz gomb bevarrásával. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top