Trend

A hónap tervezője a márciusi WAMP-on: Gabo Szerencsés

Lágyan omló selyemruhák, elegáns blúzok, a test vonalát követő szoknyák és felsők, gyapjú- és bőrkabátok, bőrtáskák, pénztárcák, sőt ékszerek is megtalálhatók Szerencsés Gabo márkájának kínálatában. Szinte minden olyan ruhadarab és kiegészítő, amire egy igényes, minden porcikájában nőies nő ruhatárában szükség lehet. Ha pedig mégsem találnánk meg a tökéletes darabot, vagy éppen nem passzol a testalkatunkhoz, Gabo örömmel elkészíti, tökéletesen ránk szabva.

Amióta csak saját márkát viszel, minden szezonban az eleganciára és a nőiességre helyezed a hangsúlyt. Milyen ruhákkal készülsz a tavaszi, nyári időszakra?

Már nagyon várom a melegebb hónapokat! Tervezői szempontból ez az időszak a kedvencem, hiszen ilyenkor sokkal látványosabban öltözködhetünk. Az előttünk álló nyárra egy kicsit a szokásosnál is romantikusabb sorozattal készülök. Sok selyem alapanyagot használok majd, és kifejezetten lendületes, ugyanakkor finom darabokban gondolkodom. A mintáknál a csíkok dominálnak majd, de lesznek virágos matériák, sőt merész anyagtársítások is. A kollekció gerincét a hétköznapra és elegánsabb alkalmakra egyaránt viselhető, egybe szabott ruhák adják. Lesznek rövidebb és hosszabb változatok, sőt maximodellek is, emellett persze készülök egyéb újdonságokkal is. Azt hiszem, idén a bátorság és a merészség lesz a szezon két legtalálóbb jelzője. Emellett másik nagy kedvencem az esküvői szezon, remélem, idén is sok egyedi menyasszonyi és alkalmi ruhát tervezhetek majd.

Gabo Szerencses

Milyen újdonságokra számíthatunk a táskafronton?

A télen debütált Y kollekció hátizsákját egészítem majd ki egy hétköznapi viseletre szánt, levehető pántos táskával, és terveztem egy alkalmibb clutchot is. Nyárra élénkebb, hűvös árnyalatokat képzelek el, fémes kékeket, hűvös zöldeket és más „vizes” tónusokat. Emellett készülnek majd ezekhez passzoló apróbb bőrkiegészítők is. Nagyon figyelek arra, hogy a maradék bőrök se vesszenek kárba, minden négyzetcentit igyekszem eredeti módon felhasználni.

Gabo Szerencses

Tavaly készítettél egy közös sorozatot az Inventino márkával. Ez komoly sikert aratott a vásárlók körében. Fejlesztitek ezt a szériát is?

Igen, mindenképpen. Minket is meglepett ennek az együttműködésnek a pozitív fogadtatása. Szeretnénk a télen bemutatott fekete darabokat színes változatokkal kiegészíteni.

Sokan tudják rólad, hogy kifejezetten szeretsz egyedi igények szerint tervezni, és szívesen alakítasz át egy már meglévő fazont a konfekciótól eltérő méretűre. Mennyire használják ki a vevőid ezt a lehetőséget?

Azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb az igény az ilyen jellegű szolgáltatásra, sőt az elmúlt időszakban egy picit meg is változott a vevőköröm. Egyre több negyven feletti vásárlóm van, akik kifejezetten igénylik a személyre szabott megoldásokat. Ez egy újfajta tervezői kihívás is, hiszen én jellemzően gondosan szabott ruhákat tervezek, s ezt egy adott alkatra igazítani dizájneri, szabászati feladat is, ami komoly szellemi munkával jár. Ugyanakkor más élmény is konkrét igények mentén, hús-vér emberekre készíteni egy-egy darabot, mint sztenderd méretű modellekre szabott szériákat készíteni. Mindkettő izgalmas, de egészen más attitűdöt kíván. Vannak például olyan vevőim, akik már 7-8 éve rendszeresen az én márkám darabjaiból építgetik a ruhatárukat. Tőlük rengeteg pozitív visszacsatolást kapok, ez pedig még jobban felpörgeti a kreatív energiáimat, nagyon motivál!

Gabo Szerencses

Mennyire van időd emellett szezonális kollekciókkal is előállni?

Az én márkám egy egyszemélyes kezdeményezés, befektető nélkül dolgozom. Ebben a felállásban a szezonális kollekciók nagyon nehezen kivitelezhetők. Ezért egyre inkább arra törekszem, hogy felépítsek egy nagyon gondosan megtervezett, alapdarabokból álló kínálatot, amihez folyamatosan újabb és újabb modellek csatlakoznak. Mindig vannak újdonságaim, de egy félévenkénti harminc lookos széria ebben a felállásban meghaladja az erőforrásaimat. Alkotó emberként fontos, hogy minimalizáljam a stresszt, ne támasszak olyan elvárásokat magammal szemben, amiket nem tudok teljesíteni. A munka és a magánélet egyensúlyára törekszem, és bár nem igazodom feltétlenül a szokásos, a divatiparban elvárt dinamikához, így is működik a márka. Én akkor tudok jól dolgozni, ha nap mint nap örömet szerez az, amivel foglalkozom.

Gabo Szerencses

Jellemzőek az általad tervezett holmikra a bonyolult szabászati megoldások és az, hogy sokáig finomítasz egy-egy modellt. Nem egy szezonra tervezel, sem fazonban, sem minőségben. Hogyan látod ennek a fajta gondolkodásnak a helyét a fast fashion térnyerésével szemben?

Ez egy komplex kérdés, én két, számomra lényeges aspektust emelnék ki. A fast fashion ilyen mértékű elterjedését kifejezetten károsnak tartom, és most nem csupán a környezeti terhelésre gondolok, hanem arra, hogy a fiatalok már nem tekintik értéknek a ruháikat. Számolatlanul vesznek olcsóbb darabokat, amelyeket fillérekért készítenek Kínában, s aztán alig néhány mosás után „romlottnak” ítélik, és lecserélik egy újabb, hasonló termékre. Nekem szinte fizikai fájdalmat okoz az az árudömping, amivel az üzletekben találkozunk. Zavar a mennyiség, a silány minőség. Őszintén szólva én lelketlen daraboknak látom ezeket a vállfákon lógó holmikat. Ezzel ellentétben az én termékeim minőségi alapanyagból készülnek, nagyon sok kézi munkával. Azt gondolom, hogy ezek a holmik valóban értéket képviselnek, amire vigyázunk, mert sok-sok szezonon keresztül viselni szeretnénk. A ruhák leértékelődésével egyébként összefügg az is, hogy már a szabászok, varrónők munkáját sem tekintik értékesnek, és nagyon szomorú látni, hogy szépen lassan kihalnak azok a szakmák, amelyek nélkül lehetetlen minőségi termékekkel előállni. Valóban nem a legszélesebb réteg, amit én megszólítok, de akiket elérek, azok valóban értékelik ezt az attitűdöt. Arról nem is beszélve, hogy egy valódi selyem ruha, egy minőségi kabát vagy éppen egy jól megvarrt bőrtáska évtizedekig a társunk lehet, ezért ha úgy vesszük, a minőségre való törekvés egyszerre befektetés és környezettudatosság. Arról nem is beszélve, hogy az öltözködés az önkifejezés része, használjuk ezt ki, legyünk önazonosak és egyediek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top