Trend

„Az utolsó pillanatban veszem meg a karácsonyi ajándékokat”

Vannak, akik az utolsó pillanatokra hagyják a karácsonyi ajándékok beszerzését, míg szép számmal akadnak olyanok is, akik már jó előre beszereztek mindent.

Te megvettél már minden karácsonyi ajándékot? Ha még nem, valószínűleg vár még rád egy a nagy kihívás itt a karácsony előtti forgatagban. Ha pedig már becsomagolva várakoznak a meglepetések a gardróbban, veregesd vállon magad, mert bizony manapság nem egyszerű ennyire előrelátónak lenni. Embereket kérdeztünk arról, túl vannak-e a bevásárláson.

Praktikákkal

„Sajnos keresve sem lehetne találni nálam tökéletesebb halogató embert, így nekem már szinte természetes, hogy az utolsó pillanatban veszem meg a karácsonyi ajándékokat is. Nem szándékos részemről az időhúzás, egyszerűen mindig így alakul. Vannak sajátos praktikáim, amiket ilyenkor bevetek. Általában olyan helyen vásárolok, ahol sok mindent megvehetek, sőt lehetőleg mindent. Annak ellenére, hogy ilyen kapkodós a vásárlásom, jórészt tudom, hogy ki minek örülne, és törekszem is arra, hogy olyan meglepetéseket vegyek, amik biztosan befutók. A családom már ismer, nem lepődnek meg, hogy a karácsony előtti napokban még nem rejtegetek semmit otthon. Szerintem én már mindig ilyen maradok, de nincs ezzel gondom. Szerencsére nem stresszelem túl a készülődést, a karácsonyi mizéria elkerül – talán pont azért, mert a halogatás megtanított arra, hogy pozitívan gondolkodjak.  Persze azt sem állítom, hogy mindenkinek így kellene tennie, mert ehhez aztán kellenek idegek, na meg az, hogy tudjam, hová kell menni az utolsó pillanatban.”

Év közben

„Már régen megvettem a karácsonyi ajándékokat. Általában úgy szoktam, hogy ha év közben meglátok valami nagyon szépet, és jó áron van, megveszem, és elteszem szülinapokra, karácsonyra. Szoktam figyelni az akciókat, járok outletekbe. Persze nem csak erről szól az életem, sőt igazából ez a természetes nekem, a hétköznapi bevásárlások alkalmával intézem ezeket is. Karácsony előtt egészen biztosan nem lenne időm még ajándékok után rohangálni. Ha meglátok valami apróságot, azt persze megveszem ilyenkor is, de a munka és a készülődés mellett idő nincs arra, hogy napokat kóboroljak és meglepetésekre vadásszak. Vannak a környezetemben olyanok, akik az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást. Hát mit ne mondjak, én totál kiakadnék, ha még most kellene kapkodnom, meg azon filózni, hogy kinek mit is vegyek.”

karácsony vásárlás

Számít az ár

„Nálam teljesen változó, hogy mikor veszem meg a karácsonyi ajándékokat. Millió dologtól függ. Előre nem nagyon tervezek, de van, hogy ősszel már úgy nézelődök, hogy ajándékokat is találjak. Mivel számít az ár, a leárazásokat is figyelem, és vannak kedvenc boltjaim, ahová visszajárok, ezek diszkontok, outletek. A családomban a legtöbben így gondolkodunk. De a férjemnek például nagyon nehezen megy az ajándékvásárlás, sokszor még odáig sem jut, hogy kitalálja, kinek mit szeretne venni. Ezért nem is erőlteti, együtt vásárolunk, vagyis én vásárolok, ő meg rám hagyja a dolgokat.”

Divatos ajándék karácsonyra, akár az utolsó pillanatban!

Közelednek az ünnepek, de még nem tudod, hogy mi kerüljön a karácsonyfa alá? A Premier Outlet Ajándékkártyával nem hibázhatsz.

Nagyon praktikus, hiszen a megajándékozott maga döntheti el, mire szeretné elkölteni.
Érdekel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top