Trend

A Vatikánban meztelenkedett a modell, letartóztatták

A karnaki teplom, a Siratófal és a Hagia Szophia után most a Vatikánban dobta le a textilt.

Marisa Papen belga modell időről időre azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy különféle szent helyeken pucérkodik. Tavaly például Egyiptomban, a karnaki templomnál kapták rajta, amint meztelen fotókat készítettek fotósával, Jesse Walkerrel, emiatt egy éjszakát börtönben kellett tölteniük. Idén nyáron a Siratófallal a háttérben, egy háztetőn pózolt ruhátlanul, ősszel pedig a isztambuli Hagia Szophia-mecsetben mutatta meg nemi szervét.

(marisapapen.com)

A modell és fotósa legújabb sorozatát Rómában, illetve a Vatikánban készítette el. A Szent Péter téren azonban a rendőrök felfigyeltek rájuk, és letartóztatták őket. Egy darabig a rendőrőrsön, egy cellában raboskodtak, majd elvitték őket a szállásukra, ahol megtalálták a fotózáshoz használt kellékeiket, többek között egy életnagyságú fakeresztet, töviskoszorút és művért.

Ezek után visszavitték őket a rendőrségre, ahol további 10 órát töltöttek rács mögött.

A fotós mindezek után úgy nyilatkozott, folytatni fogják a hasonló fotózásokat, még akkor is, ha olykor be is csukják őket emiatt.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top