Trend

Csúnya pulcsiban álltunk modellt a legröhejesebb stockfotókhoz

A karácsony szelleme lebegi be szerkesztőségünket.

Ahogy ígértük, pénteken csúnya karácsonyi pulóverben jöttünk dolgozni. December 14. ugyanis az efféle pulcsik világnapja, amelyhez idén jótékonysági kampány fűződik: a Gyermekgyógyítók gyűjtenek  egy másfél millió forintos intenzív kórházi gyerekágyra. A csapat azért dolgozik, hogy a daganatos gyerekek méltó körülmények között gyógyulhassanak, és az őket gyógyító orvosok és ápolók a lehető legkorszerűbb műszerek segítségével láthassák el őket.

Szerkesztőségi akciónkkal erre is szeretnénk felhívni a figyelmet, de egy másik nagyon hasznos dolgot is csinálunk.

Minden szerkesztőségben folyamatosan szükség van jó minőségű stockfotókra, vagyis olyan fényképekre, amelyeken idegen és lehetőleg senki által nem beazonosítható embereket látunk a legsemlegesebb tevékenységek végzése közben, mint a munkahelyi tárgyalás vagy a leveskanalazás. Persze a stockfotóipar ma már nagyon fejlett, nem csak hétköznapi szituációkat találunk a fényképeken, hanem a kémiatanára kisujját gallyvágóval lemetélő lányt vagy bikának sminkelt, félmeztelen felszarvazott férjet is.

Külön kategóriát képeznek az irodai stockfotók, amelyekből mostantól igyekszünk minél több saját képet használni. Szerkesztőségi fotóinkon ugyanis csúnya, mintás pulcsiban csinálunk mindennapi munkánk során megszokott dolgokat. Ilyen például az idegesen monitorra mutogatás:

Fotó: Neményi Márton

Vagy minden újságíró gyakori elfoglaltsága, az eredménytelen telefonálgatás.

Fotó: Neményi Márton

Munkánk során folyton elemeznünk és értékelnünk kell a teljesítményünket, ezt várják tőlünk főnökeink és olvasóink. Kollégánk ebben segít nekünk:

Fotó: Neményi Márton

Természetesen mi is szakítunk időt a lazításra, munkahelyi nevetésre, kötetlen, mély beszélgetésekre. Például ezeken a fotókon:

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Végezetül ezzel a képpel kívánunk békés ünnepeket magunknak és másoknak:

Fotó: Neményi Márton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.