Életmód

55 000 ruhát vásárolt a feleségének

A feleség saját bevallása szerint utál vásárolni. A férj viszont éppen ellenkezőleg.
Paul és Margot
Paul és Margot

Ha a szerelmet ruhákban lehetne mérni, minden bizonnyal Paul Brockman lenne a világ legszeretőbb férje. A férfi ugyanis az elmúlt 56 évben közel 55 000 ruhát ajándékozott a feleségének.

Paul még Németországban kikötői munkásként dolgozott, az ott lepakolt bálákból szerezte az első ruhákat Margot-nak, aki akkor még csak a barátnője volt. Miután összeházasodtak, Amerikában telepedtek le. A férj az építőiparban helyezkedett el és sikeres vállalkozást épített fel. Nejével közös szenvedélyük a társastánc volt: minden héten eljártak táncolni és a Paul minden egyes alkalomra új ruhát vásárolt Margotnak. Rendszerint nem is csak egyet.

Az asszony saját bevallása szerint sosem szeretett vásárolni. Paul volt az, aki szenvedélyesen járta az üzleteket, kiárusításokat, garázsvásárokat, illetve minden olyan lehetséges helyet, ahol újabb és újabb ruhákhoz juthatott. Előfordult, hogy egyszerre akár harminc darab ruhával állított haza. Egy idő után már a ruhák méretét sem figyelte: arra gondolt, jók lesznek majd, ha Margot lefogy vagy épp meghízik.

A feleség többször is kérte, hogy hagyjon fel a vásárlással, ám Paul hallani sem akart erről. A férj bizarr mániájáról a házaspár évtizedekig hallgatott még a családtagok és a barátok előtt is. Akiknek pedig feltűnt, hogy Margot mindig másik ruhát visel, azoknak azt mondták, hogy ő maga varrja. Közben a ruhák egyre csak gyűltek, Brockmanék előbb a garázsukban tárolták, később pedig konténereket béreltek és ott rejtegették őket. A holmik döntő többségét egyébként Margot sohasem viselte.

Forrás: Oddity Central
Forrás: Oddity Central

Tavalyelőtt aztán a házaspár lánya, Louise tudomást szerzett az évtizedek folyamán nagyjából 55 000 darabosra duzzadt gyűjteményről. Mivel nem szeretné örökölni, ezért azt javasolta a szüleinek, hogy árusítsák ki a ruhákat. A család kibérelt egy raktárat és egy teljes hónapon át divatszakértők közreműködésével rendezgették a készletet. Az elmúlt három hónapban sikerült megszabadulniuk a gyűjtemény egy részétől, ám még így is rengeteg a gazdára váró darab.

A 78 éves Paul immár két hónapja nem vásárolt új ruhát a feleségének. Ez volt a leghosszabb vásárlás nélkül töltött időszaka az elmúlt 56 évben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top