Trend

Ajtó-ablak

A jó idõ beköszöntével sokakban érlelõdik a gondolat, át kéne festeni a már megsárgult, kopott ajtó- vagy ablakkereteket. A kezdeti lelkesedést azután sokszor napokig tartó küzdelem, lehangoló eredmény, végül egy szakember felkeresése követi. Pedig a feladat nem is olyan nehéz, ha néhány apróságot figyelembe veszünk a munka megkezdése elõtt.






  2  
A felület előkészítése

Első lépésként a régi festékrétegről meg kell állapítanunk, hogy tapadása, rugalmassága alkalmas-e az átmázolásra. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, hogy egy erősebb ragasztószalagot nyomunk a felületre, majd határozott mozdulattal lerántjuk.
Ha a festék leválik, vagy ha a régi bevonatot késsel darabonként le lehet feszíteni, kénytelenek leszünk egészen a nyersfáig eltávolítani azt.
Erre a kaparás, majd a csiszolás a legmegfelelőbb, hiszen az égetés és a vegyszeres maratás erősen környezetszennyező. Ha szerencsénk volt, és elég az eredeti réteget felújítani, azt először zsírtalanítsuk, majd csiszoljuk mattra, végül portalanítsuk át.


Alapozás

Az előkészített felület nagyobb hézagait kitteljük ( gitteljük ), majd kenjük fel az első alapozó réteget.
Javító mázolásnál ügyeljünk arra, hogy a régi bevonathoz igazodó fedőfestéket válasszunk. Ezért a különböző munkafolyamatokhoz legcélszerűbb egyetlen gyártó bevonatrendszerét használni.
Ablakoknál, külső ajtóknál ügyelni kell arra, hogy a belső bevonat legalább annyira párazáró legyen, mint a külső, különben a beszivárgó nedvesség penészedést okozhat a fában.
Az alapozást addig ismételjük – akár kétszer, háromszor is –, amíg a felület teljesen sima lesz.


Fedőréteg







  3  
A fedőréteg felkenését az alapozóhoz hasonlóan, hosszú és lehetőleg egyenletes mozdulatokkal kell megtenni, ügyelve arra, hogy a friss festékbe ne kerüljön por. A bevonat színét ma már tetszés szerint választhatjuk meg, ám szűk, vagy sötét helyeken érdemes világosabb árnyalatokat használni, mely optikailag tágítja a teret. A sötétebb tónusok külső térben sem célszerűek, mivel ezeket a nap sugárzása jobban felmelegíti, és így rövidebb ideig tart majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top