Tőled Tanultam cikkek

Tüneményes és megható anya-lánya fotók esküvőkről

Az esküvő alapvetően a szerelem ünnepe, de ugyanúgy szól az édesanyákról is, akik támogatnak, és fogják a kezünket, hogy végül rábízzanak arra, akit magunk mellé választottunk. Persze azért sosem teljesen.

Egy édesanya számára szinte ugyanannyira nagy nap lánya esküvője, mint a boldog menyasszonynak. Ez a nap teszi hivatalossá, hogy a gyermek saját családot alapít, hogy meghozott egy olyan önálló döntést, ami már kívül esik a szülői hatáskörön. Az esküvő napja még egy utolsó nagy közös anya-lánya kalandot jelent, amiben az édesanya apróra zsugorodik a menyasszonyi ruha szoknyája mögött, hogy még az utolsó szalmaszálat is elsöpörje az útból –csendben van, nem tolakodik, tudja, hogy ez az aráról szól, mégis ugyanazzal a határozott lendülettel intézkedik, mint mindig.

Tüneményes és megható anya-lánya fotók esküvőkről

De persze hiába is tűnik úgy, mintha ilyenkor a másik gondjaira bízná lányát, egy anyuka mindig ott lesz. Figyel majd a sarokból, fátyolos szemmel, rettegve, bizakodva, ugrásra készen, ugyanazzal a végtelen szeretettel, amiből egy grammot sem adott le az évek során.

Popsugar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top