Család

Köszönöm, anyu, hogy 16 évesen megszültél!

„Eksztyúzmí” – mondta a húgom a győri sétálóutca közepén egy megszeppent lengyel turistanőnek, majd egy papír zsebkendővel letörölte a galambszart a hátáról.

Hiába próbálkozott bármilyen nyelven a húgom, a nő nem értette, de Izabella bizony nem hagyta, hogy egy vadidegen nő galambszarral a hátán sétáljon. „Szóljatok, mindig inkább szóljatok – mondta Bella anyukánk. – Ti sem szeretnétek mondjuk elkenődött szemfestékkel járkálni.” 

A másik kedvenc sztorim, hogy akármikor, ha méhét (igen, a Kisalföldön méhe) látunk a húgommal, automatikusan a szánk elé tesszük óraműpontossággal egyszerre a kezünket  – most, felnőttkorunkban is  –, nem egyszer röhögtek ki érte a barátaink. De az anyukánk, amikor kiskorunkban előadtunk egy tátott szájjal sikítós „itt egy méhe”–jelenetet, akkor megtanította, hogy sikítás helyett száj elé a kéz. Ez hülyeségnek tűnhet, apróságnak, de az üzenetét már csak nagykoromban értettem meg: Ha jön a baj, ne rinyálj, oldd meg szépen!

Egyébként oltári menő, ha az embernek ilyen fiatal anyukája van: amikor én 16 éves voltam, ő 32. Négy évvel vagyok idősebb most, és belegondolni is elképesztő, hogyha én lennék ő, lenne egy 20 és egy 15 éves lányom. 

Pedig mesélte, hogy elég ciki volt a nyolcvanas években a nagy, terhes hasával végigmenni a falun, meg hallgatni a nőgyógyásztól, hogy „olyan keskeny a csípője, ilyen fiatalon, nem fog tudni szülni”. Konkrétan olyan is volt, aki megkérdezte, hogy miért nem vetet el…

Köszönöm, anyu, hogy 16 évesen megszültél!

Szíven ütött nemrég, amikor az egyik ismerősöm egy ismerőse ismerőséről ezt mondta: „16 évesen most szült, de inkább pasizna meg bulizna, a kisgyerekével annyira nem törődik”. És rájöttem, mondjuk már sokszor, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy az anyám bevállalt ennyire fiatalon. Persze kellett hozzá egy támogató család és az apukám, akivel a mai napig boldog házasok.

 Amikor nekem az volt a legnagyobb problémám, hogy melyik felsőt válasszam a boltban, melyik fiúba legyek szerelmes, vagy éppen mennyit tanuljak a nyelvvizsga előtt, és mennyit lógjak a kis barátaimmal, az anyukám – 17 évesen – engem pelenkázott, etetett, konkrétan életben tartott, és totál nem a tinédzser dolgaival volt elfoglalva, hanem engem ringatott, nekem mesélt, engem puszilgatott. És talán több álmát lecserélte rám, egy vinnyogó kis csomagra, remélem, sosem bánta meg. Akkor sem, amikor szemétkedtem a húgommal a Velencei-tónál.

„A Bella egy rocksztár” – mondta a pasim, amikor egy anyuval átdumált szombat éjszaka után vasárnap reggel húsklopfolásra ébredtünk, mert ellentétben velünk, ő fel bírt kelni, és mire mi fel tudtuk emelni a bal kisujjunkat, ő megfőzött egy komplett vasárnapi ebédet, ráadásul mosolyogva.

Mondjuk, ez független attól, hogy olyan fiatalon szült, de a lényeg:

Köszönöm, anyu, hogy 16 évesen megszültél!

Olvass még többet a lányos anyukákról:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top