Teszteljünk!

Péter Próbatesztje


A Vodafone épp hogy csak elkezdte reklámozni legújabb tarifacsomagját, egyből kielemeztük. A mobilcég legújabb próbálkozása azért érdekes, mert most a fotelben ücsörgőket, a vezetékes telefonok közönségét célozta meg. Így megtörtént a lehetetlen: megjelent a helyhez kötött mobilcsomag, ami olyan, mint a rázkódásmentes vibrátor: értelmezhetetlen.


Új ügyfelek




Remek piac

A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint júliusban több mint 20 ezerrel csökkent a vezetékes fővonalak száma. Tavaly év vége óta 105 ezer telefont kapcsoltak ki. Ebben az időszakban az egy főre jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama a júniusi 199,9 percről 186 percre csökkent.
A díjcsomag igazi nagy újítása abban rejlik, hogy nincs se havi-, se csatlakozási díj, ellentétben a piac többi, ingyenes előfizetésével, ahol legtöbbször csak akkor nem kell belépési díjat fizetnünk, ha már két-három szolgáltatásra leszerződtünk a társasággal. Itt valóban kockázatmentesen bejelentkezhet bárki.


Ha megvizsgáljuk a percdíjakat, kiderül, hogy a Vodafone elsősorban azokra az ügyfelekre épít, akik inkább mobiloznak, valószínűleg nincs is otthon vezetékes telefonjuk. Pedig néha hiányzik, például hivatalos ügyintézés közben, amikor kínosan hosszú percekig kell idióta dallamokat hallgatnunk, mire végre felveszi az illetékes. Ilyen, és ehhez hasonló élmények után nyílván sokaknak jutott már eszébe, hogy jól jönne a vezetékes telefonok kedvezőbb percdíja, az előfizetési díj azonban a többségnekelvette a kedvét.


Figyelnek minket


#alt# A Vodafone egy olyan telefont ad a csomaghoz, ami mobil is, meg nem is: az asztali gsm-készülék pont úgy néz ki, mint bármelyik vonalas társa, csak épp szabadabban mászkálhatunk vele a lakásban; azon kívül viszont nem nagyon. A Vodafone valószínűleg a lakcímünkhöz tartozó cellában engedélyezi a készülék működését, bár ők azt állítják, hogy konkrét lakcímhez kötik a szolgáltatást. Ez az állítás azonban vagy nem igaz, és valóban csak cellára tudja lekorlátozni a szolgáltató a telefonhasználatot, vagy igaz, ebben az esetben azonban a Vodafone kvázi elismeri azt az eddig tagadott lehetőséget, hogy a szolgáltatók a cellán belül is be tudják mérni tartózkodási helyünket.


Amennyiben a Nagy Testvér mégsem figyel minket, a cella-alapú bemérés Budapesten pár száz méteres pórázt jelenthet, ugyanakkor vidéken jóval nagyobbak a lehetőségek: előfordul, hogy több falu is egy cellába tartozik, így szabadon hurcolászhatjuk a testes telefont barátaink és családtagjaink között. Áramforrásra azonban szüksége van, menet közben nem működik, vendégségben pedig folyton azzal a kérdéssel kell kezdenünk, hogy hova dughatjuk be? Ha kérjük a Motorola-lelkű készüléket, akkor egy évig havonta 2870 forintot kell fizetnünk, de a sim-kártyát bármelyik mobilba begyűrhetjük: ilyenkor pedig nincs gond a cipeléssel, csak zsebre dugjuk a telefont, és ha meglátjuk, hogy van térerő, hívjuk a vonalas ismerősöket.


Olcsóbb




Volt már ilyen

A Matáv hálózatában már találkozhattunk „vezetékes mobillal”, még a kilencvenes évek közepén. Akkoriban a szolgáltató 160 ezer fix rádiótelefont telepített az országba, így biztosította, hogy a koncessziós szerződésben vállaltaknak megfelelően az igénylők időben juthassanak telefonhoz. Elsősorban olyan helyeken alkalmazták ezt a megoldást, ahol valamilyen okból nem lehetett bevezetni a vezetékes telefont, de idővel a legtöbb helyen felváltotta a 900 megahertzes frekvencián kommunikáló rendszert a hagyományos, vezetékes modell.
A Vodafone Házimobil percdíjai kedvezőbbek, mint a T-Com Bázis díjcsomagja, egyedül a csúcsidőn kívüli, a T-Com hálózatába indított helyi hívások kerülnek valamivel többe. Ugyanakkor csúcsidőben, helyközi és távolsági hívások esetén egyértelműen a mobilcég percdíjai a jobbak, arról nem is beszélve, hogy itt nincs előfizetési díj. A különbség leginkább abból adódik, hogy a Vodafone nem tesz különbséget helyi és távolsági hívás között, ráadásul azzal sem foglalkozik, hogy melyik vezetékes hálózatba indítottuk a hívásunkat (ahogy azt a mobiloknál megszokhattuk). Persze találkoztunk már vezetékes tarifákkal konkuráló mobilos előfizetésekkel, ám ott csak egy előre meghatározott térséget hívhattunk kedvező áron, az ország egészét nem.


Ha többet telefonálunk otthonról, már nem biztos, hogy megéri a Házimobil díjcsomagot választanunk: a most már konkurens vezetékes társaságok, a T-Com, a Tele 2, a UPC kínálnak olyan megoldásokat, melyeknél ugyan magasabb a havi előfizetési díj, a beszélgetések azonban sokszor nulla forintba kerülnek.


Percdíjak





































































Vodafone Házimobil Matáv Bázis UPC telefon Tele2
Havidíj 0 Ft 3 390 Ft 1240-2500 Ft 0 (+3390) Ft
Csatlakozási díj 0 Ft 5 000 Ft 0-50000 Ft 0 Ft
Számlázási egység: 1 perc 1 perc 1 perc másodperc
Kapcsolási díj 0 Ft 4 Ft 0 Ft 4 Ft
Csúcsidő 9,90 Ft 11,1-32,43 Ft 8,88-18 Ft 10,5-18 Ft
Csúcsidőn kívül 5,90 Ft 5,5-15,93 Ft 4,44-9,9 4,9-9,9 Ft
Mobilra, csúcsidő: 50 Ft 69-76 Ft 47,50 Ft 69 Ft
Csúcsidő naponta: 8-20 óra között 7-18 óra között 7-18 óra között 7-18 óra között
Teszt: 1 173 Ft 1 733 Ft 1 143 Ft 1 257 Ft

A táblázat utolsó sorában található teszteredmény azt mutatja, hogy vegyes használat mellett mekkora különbség jöhet össze a díjcsomagok között. Vizsgáltunk tízszer négypercnyi beszélgetést csúcsidőben, T-Com hálózatban (tehát olyan valakit hívunk, akinek T-Com vezetékes telefonja van), 12-szer nyolcpercnyi beszélgetést csúcsidőn kívül, szintén a T-Com hálózatában, néztünk még négyszer három perc beszélgetést csúcsidőben és csúcsidőn kívül ugyanebben a hálózatban, de távolsági percdíjakat alapul véve, és felszámítottunk még egy három perces hívást, Invitel-telefonra. Ahol volt kapcsolási díj, ott ezt leszámláztuk kegyetlenül, majd mindent összeadtunk. Ezek alapján a Vodafone a második legolcsóbb, csak a konkurensekkel ellentétben ennél a társaságnál nincsenek egyéb díjak.


Kérdések perce


Miközben a tarifákat néztük, azon gondolkoztunk, hogy ha a Vodafone-nak ilyen alacsony percdíjak mellett is megéri a szolgáltatás, akkor miért kell olyan sokat fizetni a mobiltársaságoknak, amikor vezetékes telefont hívunk? A Vodafone erre nem válaszolt, de azt elmondták, hogy nekik teljesen mindegy, hogy hagyományos vagy a házi mobilról indítjuk a hívást, a végződtetési díjakban nincs különbség.

Hátrányként lehet említeni, hogy továbbra sem hív majd fel minket senki: telefonszámunk hetvenes lesz, így bár mi olcsón hívhatjuk vonalas ismerőseinket, fordított esetben ők már sokat fizetnek. Ebből pedig visszajöhet valamennyi a társaságnak, hiszen a magasabb végződtetési díjak jelentős része ilyenkor a mobilszolgáltatónál csapódik le. Mindenesetre pillanatok alatt kialakulhat az az állapot, hogy ismerőseink megcsörgetnek minket mobilunkon, ugyan hívjuk már vissza őket a vezetékesen, nekünk úgyis alig kerül valamibe.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top