Tarts egy napot novellák

Mary Ann Schaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Susan Scott Sidney-nek

1946. január 25.

Kedves Sidney!

Ne higgyen az újsághíreknek. Julietet nem vették őrizetbe, és nem is vezették el bilincsben. Csupán megdorgálta egy bradfordi rendőr, és az is alig állta meg nevetés nélkül.
Tény, hogy egy teáskannát vágott Gilly Gilbert fejéhez, de ne hidd el Gillynek, hogy le is forrázta; a tea már kihűlt. Különben is legföljebb súrolta, de nem találta telibe. Még a szállodaigazgató sem fogadta el, hogy megtérítsük a teáskanna árát – épp csak a széle lett kicsit csipkés. Viszont Gilly üvöltözése miatt kénytelen volt kihívni a rendőrséget.
Íme a sztori, és vállalok érte minden felelősséget. Nem lett volna szabad Gillynek igent mondanom, amikor arra kért, szervezzek meg egy interjút Juliettel. Tudtam, milyen utálatos alak, és egyike azoknak a nagyképű kis verebeknek, akik a londoni Esti Harsona körül nyüzsögnek. Azt is tudtam, hogy Gilly is, a Harsona is rettentő féltékenyek a Spectator nagy sikerű Izzy Bickerstaff rovatára, és persze magára Julietre is.

Éppen visszaértünk a szállodába a Brady-féle Könyvbarát Klub Juliet tiszteletére rendezett fogadásáról, mindketten fáradtak voltunk, és hát el is voltunk telve önmagunkkal, amikor a hallban Gilly egyszer csak felpattan egy fotelből. Arra kért, teázzunk együtt, hogy aztán rövid interjút csinálhasson “a csodálatos Ashton kisasszonnyal – vagy nevezzem inkább Anglia egyedülálló Izzy Bickerstaffjének?”. Már az ömlengése is gyanús lehetett volna, de nem figyeltem fel rá – más vágyam se volt, mint hogy leüljek, kérőddzem Juliet sikerén, és megigyak egy tejszínes teát.
Így is történt. A beszélgetés gördülékenyen folyt, nem is nagyon figyeltem oda, amikor Gilly egyszer csak azt mondja: “…ugye maga is hadiözvegy volt? Vagy legalábbis majdnem az… Bizonyos Rob Dartry hadnagy volt a vőlegénye, nemde? Már meg is történtek az előkészületek a szertartásra, nem igaz?”

Juliet így felelt: “Uram, nem értem egész tisztán.” Hiszen ismeri, milyen udvarias.
“De ugye nem tévedek? Maga és Dartry hadnagy már megkapták a házassági engedélyt, és 1942. december 13-án délelőtt 11 órára ki is tűzték az esküvőt a chelsea-i anyakönyvi hivatalba. Utána asztalt foglaltak a Ritzben az esküvői ebédre, csak éppen egyik helyszínen sem jelentek meg. Napnál világosabb, hogy magácska az oltár előtt faképnél hagyta szegény Dartry hadnagyot, hogy az magányosan, megalázva kullogjon vissza a hajójára, majd megtört szívvel kössön ki Burmában, ahol három hónappal később elesett.”

Felegyenesedtem, a szám is tátva maradt. Csak néztem tehetetlenül Julietre, aki továbbra is udvarias akart maradni. “Nem az oltár előtt hagytam faképnél, hanem már előző nap. És nem volt megalázva, sőt megkönnyebbült. Egyszerűen megmondtam neki, hogy mindent meggondolva még  sincs kedvem férjhez menni. Higgye el, uram, boldog emberként távozott; örült, amiért megszabadult tőlem. És nem kullogott vissza magányosan és megcsalatva a hajójára, hanem egyenesen a CCB Klubba ment, és egész éjjel Belinda Twininggel táncolt.”

Nos, Sidney, Gilly meglepődött, de eszében sem volt, hogy meghátráljon. Ez nem szokása az ilyen élősdieknek. Egykettőre megszimatolta, hogy még zaftosabb sztorit tálalhat fel az olvasóinak. “Ohó! – vigyorgott. – Hát akkor mi volt a baj? Piált? Nőzött? Netán holmi Oscar Wilde-os beütése volt?”
Hát ez volt a pillanat, amikor Juliet elhajította a teáskannát. Képzelheti, mekkora cirkusz volt! A hall tömve volt teázó emberekkel – nyilván a lapok is így szereztek tudomást az ügyről.
Láttam magam előtt a főcímet: “IZZY BICKERSTAFF ISMÉT HADBA VONUL! Sebesült riporter a szállodai teáskannacsatában!” Ez kicsit durva, de nem rossz. De ami végül megjelent: “JÚLIA ELHAGYOTT RÓMEÓJA BURMÁBAN HALT HŐSI HALÁLT” – ez még Gilly Gilberthez és az Esti Harsonához képest is gusztustalan volt.

Julietet aggasztja, hogy talán kellemetlen helyzetbe hozta a Stephens & Starkot, de abba, hogy Rob Dartry nevét így meghurcolják, valósággal belebetegedett. Csak annyit sikerült kiszednem belőle, hogy Rob Dartry rendes, nagyon rendes fiú volt, aki semmiről sem tehetett, és ezt semmiképpen sem érdemelte.

Maga ismerte Rob Dartryt? No persze a pia + Oscar Wilde-vonal merő baromság, de hát miért fújta le Juliet az esküvőt? Maga tudja, mi vitte rá? És ha tudná, elárulná nekem? Ugyan dehogy. Nem is értem, miért kérdezem.

A pletyka természetesen elül majd, de muszáj Julietnek Londonban lennie, amíg tetőzik? Ne terjesszük ki a körutat Skóciára? Be kell vallanom, magam is ingadozom. Egyfelől az ottani forgalom is fényesen alakult, másfelől azonban Juliet olyan keményen megdolgozott ezeken a teadélutánokon és löncsökön. Nem olyan könnyű ám kiállni egy idegenekkel teli teremben, és feldicsérni magunkat meg a könyvünket. Ő nem szokta meg úgy ezt a hajcihőt, mint én, és azt hiszem, nagyon elfáradt.

Vasárnap Leedsben leszünk, úgyhogy értesítsen, mi a véleménye Skócia-ügyben.
Gilly Gilbert természetesen hitvány, megvetésre méltó fráter, és szívből remélem, hogy csúnyán végzi, ámde az Izzy Bickerstaff hadba vonult a bestsellerlistára lőtte fel. Szinte kísértést érzek, hogy két sorban megköszönjem neki.

Mivel most is nagyon sietek, búcsúzom.
Barátsággal
Susan

Ui.: Kinyomozta már, kicsoda az a Markham V. Reynolds? Ma egy szekérderékra való kaméliát küldött Julietnek.

Juliet sürgönye Sidney-nek

RÉM SAJNÁLOM, HOGY TÉGED ÉS A KIADÓT KÍNOS HELYZETBE HOZTALAK. SZERETETTEL JULIET

Sidney Julietnek

1946. január 26.

Juliet Ashton kisasszony
The Queens Hotel
Főtér, Leeds

Kedves Juliet!

Ne izgasd magad Gilly miatt. Az S&S-t nem hoztad kínos helyzetbe; csak azt fájlalom, hogy a tea nem volt forróbb, te pedig nem céloztál lejjebb. A sajtó a nyomomban liheg: azt akarják, hogy nyilatkozzam Gilly legújabb szarkeveréséről, és ezt meg is fogják kapni. Ne aggódj, mert a nyilatkozatom nem rólad vagy Rob Dartryról fog szólni, hanem az újságírás állapotáról ebben az elfajzott korban.

Most beszéltem Susannel a skóciai útról. Tudom, hogy Sophie soha nem fogja megbocsátani, de elvetettem a tervet. Izzy eladási számai továbbra is emelkedőben vannak – nagyon is –, és úgy gondolom, haza kellene jönnöd.
A Times hosszabb anyagot szeretne tőled a mellékletbe, egy egymás utáni számokba tervezett, háromrészes sorozat első részeként. Szeretném, ha a javasolt téma meglepetésként érne, de három dologról máris biztosíthatlak. Azt akarják, hogy ne Izzy Bickerstaff, hanem Juliet Ashton legyen a szerző; a téma színvonalas; és a felajánlott összegből egy éven át naponta friss virággal díszítheted fel a lakásodat, vehetsz egy selyempaplant (Lord Woolton szerint az új ágyneműhöz már nem kell igazolni, hogy kibombáztak), és még egy pár valódi bőrcipőt is – már ha találsz ilyet. Megkaphatod az én jegyeimet is.  

A Times csak késő tavaszra kéri az anyagot, úgyhogy lesz időnk számodra új könyvtémát kieszelni. Megannyi ok, hogy visszagyere, de a legfőbb, hogy hiányzol.
Most pedig lássuk ifjabb Markham V. Reynoldst. Valóban tudom, kicsoda, és a Domesday Book ez esetben nem is segítene, mivel az ipse amerikai. Fia és örököse idősebb Markham V. Reynoldsnak, akinek monopóliuma volt az amerikai papírgyártásra, és most is az ő tulajdonában van a legtöbb ilyen üzem. Az ifjabb Reynolds művészi hajlamai okán nem szennyezi be a kezét papírgyártással – inkább nyomtat rá, ugyanis lapkiadó. A New York Journal, a Word, a View mind az övé, és van néhány kisebb magazinja is. Tudtam róla, hogy Londonban van; hivatalosan azért, hogy megnyissa a View londoni szerkesztőségét, de azt rebesgetik, hogy a könyvkiadásba is be akar szállni, és azért van itt, hogy az amerikai bőség és jólét ecsetelésével megbabonázza Anglia legjobb íróit. Azt nem tudtam, hogy technikai eszköztárába a rózsa meg a kamélia is beletartozik, de nem vagyok meglepve. Mindig bővében volt annak, amit mi, angolok pofátlanságnak, az amerikaiak pedig vállalkozó szellemnek neveznek. Csak várj, amíg megismerkedsz vele – nálad erősebb nőket is megpuhított már, köztük a saját titkárnőmet. Sajnálattal kell közölnöm, hogy ő adta meg neki a címedet és az útitervedet. Az ostoba liba szerint olyan romantikus jelenség volt, “remekül szabott öltönyben és kézzel varrott cipőben”. Atyaisten! Látszott, hogy a nő egyszerűen nem fogja fel, mi az üzleti titok, úgyhogy el kellett bocsátanom.

Az illető úr kipécézett magának, Juliet, efelől ne is legyenek kétségeid. Hívjam ki párbajra? Inkább ne, mert biztosan megölne. Én, drágám, nem ígérhetek neked sem bőséget, sem jólétet, de még egy csomag vajat sem, de azt ugye tudod, hogy te vagy Stephens & Stark – különösen az utóbbi – legkedvesebb szerzője?
Velem vacsoráznál az első londoni estéden?

Szeretettel
Sidney

Mary Ann Schaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

(Park Kiadó 2010, fordította: Szántó Judit)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top