Napi 5-ös

5 utazós blog, amit el kell olvasnod – ha utazni akarsz

Egyesek irodával, előre szervezett úton szeretnek más országokat megismerni, mások pedig csak egy hátizsákkal vágnak neki a világnak, és mélyülnek el a sűrűjében. Még szerencse, hogy közülük páran meg is írják az élményeiket – a legjobb utazós blogokat gyűjtöttük össze.

1. Utazgatok, mert utazni élvezet, szól a KFT agyonjátszott, Afrika című száma. Az Utazgatok szerzői és alapítói testvérek, név szerint Mátai András és Mátai Péter. Bemutatkozójában András megjegyzi, hogy az “utazás iránti szeretete gyermekkorban kezdődött, amikor még szüleikkel járták be Magyarországot és a környező országokat. Később, amikor arra lehetősége nyílt, már egyedül indult el a nagyvilágba. Először az USA-ba, ahol rögtön három nyarat dolgozott, majd Kolumbiába, ahol két évig élt. Megtanult spanyolul, bejárta és megismerte az országot, közben pedig életre szóló élményeket és barátokat szerzett.” András hozzáteszi, hogy 2009 óta újra Budapesten él, de az utazás iránti szeretete azóta sem csillapodott, és amint csak teheti, újra útnak indul. Eddig 5 kontinensen, és több, mint 30 országban járt. 

Az Utazgatok közel sem úgy fest, mint egy átlagos blog. Tele van utazási tippekkel, élményekkel, és Péternek köszönhetően, akinek már van egy kisgyermeke, sokat megtudhatunk arról, hogy miként érdemes babával utazni. Például Barcelonába

5 utazós blog, amit el kell olvasnod – ha utazni akarsz

2. Azt írja magáról Vígh Bori, a Backpacker szerzője, hogy: “Nyolc évig egy szoftver cégnél dolgoztam, mint social media manager. Ez idő alatt viszonylag sokat utaztam, majd a legutolsó utamon, 2013-ban eldöntöttem, hogy életvitelszerűen szeretnék utazni. Elkezdtem felkészülni, ez több mint egy év volt, de közben lelkesen írtam a blogot az élményeimről. A 30. szülinapomat már Thaiföldön ünneplem.”

Bori azóta tényleg életvitelszerűen utazik, egy könyve is megjelent már, ez a Hogyan menjünk világgá. Bori számos országot bejárt már, írásai gördülékenyek és informatívak, ha az alábbi helyek közük választunk, olvassunk bele, hogy mit javasol: 

5 utazós blog, amit látnod kell

3. A Wanderlust Komjáti Viki és Zohó Norbi oldala, és azt mondani sem kell: szenvedélyes utazók. Viki állítja, hogy akkor is utazik, amikor itthon van, mert tervez, emlékezik, Norbi pedig úgy véli, hogy “mindenhol jó, de a legjobb úton lenni.” A Wanderlust túrázásban nagyon erős, de veszettül hasznos tippeket adnak, ha például arról van szó, hogyan utazzunk el a világ egyik legdrágább országába, Izlandra, és miként járjuk be ésszerű büdzséből a szigetet.

5 utazós blog, amit látnod kell

4. A Bangkok Charlie hosszú évek óta alapvetés a Thaiföldre látogatók körében, nincs az az utazási iroda, aki ennél a blognál átfogóbb információhalommal bírna az ázsiai országhoz. A site 2006-ban indult, ír a helyi politikáról, gasztronómiáról, mesél belföldi utazásokról, és az általános látnivalókon túl még egy sornyi mindenről. Most már utazási szolgáltatások is tartoznak hozzá, az alapító saját túrákat is szervez. Itt

5 utazós blog, amit látnod kell

5. Travellina, azaz Kisgyörgy Éva eredetileg közgazdász, de leginkább világutazó. Így mutatja be magát: “Végigjárom az országokat. Most 112-nél tartok. Fotók és útleírások a világ minden szegletéből. Utazási fortélyok, gasztroélmények, UNESCO világörökség ismertetők és hazai programajánlók.” Járt már minden kontinensen, bejegyzései informatívak, írásai magukkal húznak. Most éppen Panamáról mesél. 

5 utazós blog, amit látnod kell

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top