Nyílt levél: Elváltatok, és így lettünk igazi család

Képtelen vagyok szavakba önteni, hogy mennyire szeretlek titeket…

Drága Anya és Apa!

Jó pár éve annak, hogy bejelentettétek, hogy elváltok, és eltelt még néhány év, mire hivatalosn is lezártátok a válást. Gyerekkoromban nem egy olyan barátom volt, akinek elváltak a szülei, és sosem gondoltam, hogy az én családom is ilyen helyzetbe kerülhet. Azt mondják, hogy a válás a gyerekeknek a legnehezebb, és ez valószínűleg igaz is. Engem például durván megviselt, és nem úgy kezeltem a helyzetet, ahogy kellett volna. 

Hosszú ideje voltatok boldogtalanok, és összetörik a szívem, ha ebbe bele kell gondolnom. Van az a mondás, miszerint akkor tudod csak igazán, hogy minek voltál a birtokában, amikor elvesztetted. Hiszek ebben, sőt úgy vélem, hogy ez az élet egyik, úgymond nagy igazsága. Amikor kiderült, hogy szétmentek, azt hittem, hogy az én családomnak végleg lőttek, és nem is törődtem azzal, hogy nektek innentől kezdve egy-egy külön életre kell berendezkednetek, kizárólag azzal foglalkoztam, hogy én mit veszítek. Hogy mindennek lehet valami pozitív hozadéka…? Eszembe sem jutott, és csak mostanra fogtam fel, hogy mit nyertünk ezzel, hogy ennek igenis van jó oldala, mivel mindketten megmutattátok, hogy milyen hihetetlenül erős jellemű emberek vagytok. Mindig is sejtettem, hogy ti vagytok a legcsodálatosabb szülők, de mióta elváltatok, ezerszeresen megbizonyosodtam róla. Apa, anya, nektek mindig a gyerekeitek voltak az elsők, és akkor is támogattatok minket, ha éppen mélyponton voltunk. A szeretetetek, és hogy mennyire óvtok minket, egy fikarcnyit sem változott attól, hogy nem vagytok együtt. Sőt, hiszem, hogy még erősebb lett… hogy a szeretetetek végtelen. Boldogok vagytok, és örülök, mert egy gyermek örül, ha a szüleit boldognak látja. Sutba dobtátok a nézeteltéréseiteket, és mostanra, néhanapján úgy ülhetünk le egy asztalhoz, mint egy igazi, nagy család – ami nekem és a testvéreimnek többet jelent bárminél.

Anya, apa, azért írok, hogy elmondjam, tisztellek titeket azért, mert anno azt tettétek, ami akkor a legjobb volt nektek. A válást követő időszak mindannyiunknak nehéz volt, de megerősödtünk, én pedig megtanultam, hogy a család nemcsak a vérvonalat jelenti, hanem egyszerre kötelék és kötelesség is. Tudom, hogy még ha tökéletes nem is lehet, attól még fantasztikus dolog. Bízom benne, hogy mindketten megtaláltátok azt a boldogságot, amit kiérdemeltek.
Megtanultam tőletek, hogy mi az igaz szeretet, és tudom, hogy ennek a válás árnyékában sem szabad elhalványodnia – és nálunk szerencsére nem is halványodott. 

Ölellek titeket:
a lányotok