Tabuk nélkül

Az ötvenévesek a munkaerőpiac új sztárjai! (x)

Alig egy évtizede egy negyven feletti nő számára az álláskeresés komoly kihívást jelentett – az életkora miatt! Mára szerencsére megváltoztak a munkáltatók elvárásai. Egyre inkább felértékelődik a megbízhatóság és a hosszú távú elköteleződés erénye. Mindehhez nem kell fiatalnak lenni, a fiatalosság viszont előnyt jelent!


A tapasztalat és a hűség értékelendő!

Míg korábban egy nő esetében már akár a 35-40 éves életkor is akadályt jelenthetett az elhelyezkedésben, mostanra megdőlni látszik ez a trend. Bizonyos szakmákban persze mindig is előnyt jelentett a gazdag, netán több évtizedes tapasztalat, ám az ötvenes nők újabban minden egyéb területen kezdenek előre törni. Mintha a munkáltatók rádöbbentek volna, hogy nem csak a külsőségek számítanak. Egy fiatal titkárnő minden bizonnyal jól mutat a főnöki előtérben, ha éppen vendégek érkeznek a vezérhez, ám az érdemi munkavégzésben sokszor nagyobb hasznát vehetik egy tapasztaltabb kollégának. Az idősebb nők ugyanakkor jellemzően „hűségesebbek” is a cégükhöz, és ha ott megbecsülik őket, szinte biztos, hogy nem fognak másik munkahely felé kacsintgatni – azaz várható, hogy hosszú távon számíthatunk rájuk!

A mai ötvenes generációnak szintén nagy előnye, hogy ők a rendszerváltás éveiben léptek a munkaerőpiacra, így még éppen tanúi voltak annak, hogyan változtak meg a korábbi „szocialista” struktúrák, és épültek fel helyettük a mai, modern típusú vállalati rendszerek. Ennek köszönhető, hogy az ötvenes nők képesek gyorsan átlátni a munkafolyamatokat, és így a fiatalabb munkatársakhoz képest könnyebben megtalálják a helyüket a céges struktúrán belül.

Nyelvtudás, számítástechnika – ne legyenek gyenge pontok!

Az érettebb nők munkakeresésének érzékeny pontja ugyanakkor a nyelvtudás, illetve a számítástechnikai ismeretek, hiszen ezeken a területeken értető módon a fiatalok vannak előnyben. Azok az érett nők, akik felismerik a munkaerő-piaci verseny ilyetén kihívásait, éppen ezért folyamatosan képzik magukat ezeken a területeken.

Mit kezdjünk a klimaxszal?

Létezik ugyanakkor egy olyan kihívás, amellyel az ötvenes nők generációja kivétel nélkül kénytelen szembesülni, és ez a klimax. A változókornak is nevezett életszakasz többnyire a negyvenes évek második felében, a női hormonháztartás átalakulásával kezdődik, és a folyamat akár egy évtizeden át is eltarthat. A hormonális változások ráadásul gyakran okoznak testi és lelki tüneteket. Hőhullámok, fokozott izzadás, alvászavarok és a legkülönbözőbb hangulatingadozások egyaránt előfordulhatnak. Márpedig ki akarna együtt dolgozni egy olyan nővel, aki nem elég, hogy mindig izzad, még állandóan veszekszik is, vagy a gyakori hisztikkel pokollá teszi a környezete és a kollégái életét?

A „klimaxos banya” szerintem ma már kiment a divatból! – állítja Zita, aki maga is az 50-es éveiben jár, környezete azonban mit sem sejt a változókori tüneteiről. – Egy öntudatos nő manapság nem engedheti meg magának, hogy a hormonok játéka befolyásolja a megélhetését. Ez már a 21. század, amikor igenis módunkban áll tenni a hiányzó hormonok okozta kellemetlenségek ellen. A hormonpótlás persze nem mindenkinek szerencsés, de nem is feltétlenül van szükség ilyesmire, hiszen a változókori problémák ellen régóta ismert és bevált gyógynövények is bevethetők. Nekem a Remifemin Plus a fő segítőtársam, így rólam aztán tényleg senki nem mondja meg, hogy klimaxolok! – nevet Zita.

Vény nélkül kapható gyógyszer

A Remifemin Plus növényi gyógyszer a Cimicifuga (poloskavész) és az orbáncfű hatóanyagait tartalmazza jóval magasabb koncentrációban, mint ha ezeket a gyógynövényeket csupán tea formájában fogyasztanánk. A poloskavész a változókor közismert testi tüneteit, köztük a hőhullámokat vagy a fokozott verejtékezést mérsékli, az orbáncfű pedig a lelki panaszok, az ingerlékenység, a hangulatingadozás, továbbá az alvászavarok ellen hatásos. A Remifemin Plus recept nélkül kapható a patikában.

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top