Szűrd ki cikkek

Terhes nők őssejtjei gyógyíthatják a csontritkulást

Egy friss kutatás szerint az őssejtek megoldást jelenthetnek az üvegcsontúságban szenvedő betegek, illetve az időskori csontritkulás által érintettek számára.

A University College London kutatói felfedezték, hogy ha a csontokat terhes nőktől vett őssejtekkel kezelik, akár 78 százalékkal csökkenthető a csonttörések kockázata.

Az eredményeket egyelőre csak olyan kísérleti állatoknál mutatták ki, amelyeket kifejezetten úgy tenyésztettek, hogy üvegcsontúak legyenek. Azonban az így elért tudományos eredményeket reménykeltőnek tartják, amelyek lehetővé tehetik, hogy akár a születésüktől fogva törékeny csontú gyerekeknél, illetve az idősebb korban kialakuló csontritkulásban szenvedő pácienseknél is komoly eredményeket érjenek el. A módszer szintén alkalmas lehet az űrből visszatérő asztronauták megerősítésére is, ugyanis súlytalanságban sokat veszítenek csontjaik sűrűségéből.

Balra az egészséges, jobbra a csontritkulás által megtámadott csont szerkezete (Kép: Tumblr)

Balra az egészséges, jobbra a csontritkulás által megtámadott csont szerkezete (Kép: Tumblr)

“Az általunk használt őssejtek rendkívül hatékony védelmet nyújtanak a csontoknak – mondta Pascale Guillot, a Scientific Reports szaklapban megjelent kutatás vezetője. – A csontok erősebbek lesznek, illetve a csontok belső struktúrájának is javul a minősége.”

A csontritkulás világszerte milliókat érint, csak Nagy-Britanniában a számukra szükséges kezelések költsége több milliárd fontra rúg. Az üvegcsontúság ezzel szemben rendkívül ritka, azonban az ilyen rendellenességgel születő gyerekeknél sokszor már az anyaméhben kialakulnak csonttörések.

Guillot és kutatócsapata azt vizsgálták, hogy az emberektől származó őssejtek segíthetnek-e a kísérleti egerek csontjainak erősítésében. Az őssejtekkel kezelt helyeken azonban nem jöttek létre új csontok, hanem a meglévőeknél indult be egy olyan növekedési folyamat, amely hatékonyan megerősítette az egerek csontvázát.

“Ez a felfedezés rendkívül komoly hatással lehet a törékeny csontú emberek életminőségére és a módszerrel számos fájdalmas törést előzhetünk meg” – tette hozzá Guillot a The Guardian brit lapnak adott nyilatkozatában.

A kutatás során felhasznált őssejteket az anyák magzatvizéből nyerték ki. A kutató szerint az ilyen sejteket könnyen be lehet gyűjteni a terhes nők magzatvizének vizsgálata során, de akár akkor is, ha a szülés megindításakor elfolyatják a magzatvizet.

A kutatók a következő két év során tervezik a klinikai vizsgálatok megkezdését. Ha a kezelés sikeresnek bizonyul, akár a még meg nem született gyerekeket is meg lehet majd gyógyítani. Az őssejteket ráadásul bárkinél lehet használni, nincs szükség olyan jellegű biológiai egyezésekre, mint csontvelő-transzplantáció vagy vérátömlesztés során.

A hosszabb távú kutatások szerint a tudósok szeretnék azonosítani azokat a vegyületeket, amelyekkel az őssejtek megerősítik a csontokat, hogy a későbbiekben akár injekció formájában is beadható legyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top