Ezek a férfiak maguk fedezték fel, hogy prosztata- vagy hererákjuk van. Még épp időben!

„Eldöntöttem, hogy nem fogok belehalni!”

– így kezdte a történetét Ádám, amikor arról mesélt idén az NLCafénak, hogyan küzdött meg a hererákkal. Csupán huszonnégy éves volt, amikor a betegség első jelei látszani kezdtek. „Egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és akkoriban már ápolóként, gerincsérültekkel foglalkoztam. Egyik este, egy kimerítő napom után a zuhany alatt vettem észre, hogy hopp, valamit érzek az egyik herémben. Kis, kemény göbnek tapintottam. Teljesen véletlen volt, egyáltalán nem egy tudatos önvizsgálat” – meséli erről. Ám sajnos – mivel nem voltak fájdalmai, és a nemi élete is rendben volt, nem rohant egyből orvoshoz. „Persze közben tudtam, hogy nem jó, hogy az ott van. Aztán másfél hónap alatt borsónyiból cseresznye nagyságúra nőtt. Legbelül hallottam a vészcsengőt, de a szeméremérzet miatt halogattam, hogy bejelentkezzem.” Na, ez az, amit nem szabad tenni. Ádámnak nagy szerencséje volt, hogy végül erőt vett a félelmén, és elment a vizsgálatra. Hogy miért? Olvasd el róla szóló cikkünkben!

(Profimedia)

Legalább ekkora mumus a férfiak életében a prosztatarák – a tüdőrák és a vastagbélrák után ez a leggyakoribb tumoros megbetegedés náluk. Ötvenéves kor felett az esélye egyre nő, de korai felismerés esetén jól kezelhető. Idén két olyan férfit is bemutattunk, akiknek végül emiatt nem lett végzetes kimenetelű a betegségük.

„Az anyámnak kétszer köszönhetem az életem. Egyszer, mert megszült, másodszorra meg azért, mert hipochonder”

– meséli a harminckilenc éves Ákos.  „Neki mindene fáj, egy hónapban többször észleli magán a tüneteket, és kijelenti, hogy biztos rákos. A szabadidőm nagy része abból áll, hogy kivizsgálásokra hordom. Két éve, a névnapomra én is egy teljes kivizsgálást tartalmazó csomagot kaptam tőle ajándékba – egy magánklinikára szólt. Volt benne minden az általános vérvételtől kezdve a prosztatavizsgálatig. Az utóbbi vizsgálatot végző orvos meg is jegyezte, hogy fiatal vagyok, de megérti, ha megnézetem magam, mert jobb félni, mint megijedni. Ő maga is megdöbbent aztán. Amikor megjött a laboreredmény is, akkor már kerek perec megmondták, hogy prosztatarákom van. Azt hittem, elájulok. Kétszer is megnézettem, hogy nem keverték-e el a laborleleteimet. Nem fájt semmim, és nem kellett gyakran vizelni mennem. Semmi, de semmi sem mutatta, hogy baj lenne.”

A hatvanöt éves Józsefnél négy éve diagnosztizálták ugyanezt a betegséget. „Az apám prosztatarákban halt meg – mondja a sofőrként dolgozó férfi. – A halálakor negyvennyolc éves voltam, de már akkor mondta a kezelőorvosa, hogy én a veszélyeztetettek közé tartozom, ne hanyagoljam el a szűrővizsgálatokat. Apám sokat szenvedett, áttétes lett a rákja. Végignéztem, nem akartam én is átélni ugyanazt. Úgyhogy évente jártam szűrővizsgálatra. Nem vertem nagydobra, a feleségem tudta csak, ő is támogatott. Nem történt semmi, minden rendben volt. Már abbahagytam volna, de akkor betöltöttem az ötvenet. Akkor azt mondták, hogy na, most aztán már a korom is indokolja a vizsgálatokat, várnak jövőre is! Ez mentette meg az életem.”
Ákos és József történetét tovább olvashatod egészségügyi szűrésekkel foglalkozó aloldalunkon.

Sajnos előfordul, hogy a rosszindulatú prosztatadaganat legbiztosabb kezelési módszere a szerv részleges vagy teljes eltávolítása – de ez súlyos következményekkel járhat. Hogyan élték meg a műtét utáni inkontinenciát, impotenciát azok a férfiak, akik átestek az életmentő beavatkozáson? Van esély a helyzetük javítására? Szokatlan őszinteséggel beszél erről oldalunkon B. Papp László.

Kalotay Gábor

A túlélő, aki társainak segít

Persze minél hamarabb derül fény a prosztatarákra, annál nagyobb az esély a túlélésre, illetve arra, hogy a kezelés nem okoz visszafordíthatatlan károkat. Ez történt Kalotay Gáborral is, aki túlélte a betegséget, azóta sorstársainak segít a Gyógyulj Velünk Egyesület elnökeként. „A történetem 2012 novemberében kezdődött: nyugodtan érkeztem a prosztatavizsgálatra, mert rendszeresen jártam, és addig mindent rendben találtak, ráadásul semmilyen panaszom nem volt. Az orvosom akkor mégis azt mondta, hogy baj van: a még elfogadható négy helyett húsz volt a PSA-szintem. Decemberben be kellett feküdnöm kivizsgálásra, mintát vettek a prosztatámból – nyolc helyen szúrták meg, altatásban –, és megállapították, hogy tizenhét százaléka rákos. Szerencse, hogy ilyen hamar kiderült, mert a kezelésnek a »kényelmesebb« vonalát kaptam, a sugárterápiám májusban kezdődött.”

A negyven alkalmat a hormonterápia követte: két-háromhavi rendszerességgel kapta a dózisokat, csaknem három éven keresztül. „Jelenleg tünetmentes vagyok, a PSA-szintem is rendeződött, visszaállt 0,2 körülire. A prosztatarák és a kezelés nemzőképtelenséghez vezethet – hetvenhat éves vagyok, van két lányom, négy unokám, így nem érzem, hogy számomra ez tragédia lenne. De sajnos a betegség harminc-negyvenéves fiatalembereknél is előfordul – nekik ez sokkal nagyobb gond.”
Gábor tovább mesél a „Szűrd ki” aloldalon.

Apából is csak egy van

– ne légy szégyellős, menj el prosztatavizsgálatra! – ez a Movember, vagyis Magyarországon a MentsManust program alapüzenete. De ki kezdte ezt az egészet? Nos, őt úgy hívják, hogy Honti Dániel: „Megtaláltam a missziómat: egyre inkább éreztem az ügy fontosságát, ezzel párhuzamosan elkezdtem önismeretet tanulni és meditálni.” A ProsztataKommandót 2016-ban indították el: cégekhez, szervezetekhez, rendezvényekre járnak szűrővizsgálatot végezni, amire óriási szükség van, hiszen Magyarországon öt férfi közül csupán három éli meg a hatvanötödik születésnapját. A legtöbben szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg, de a prosztatarák is a vezető halálokok között szerepel. Hogy hány férfinél találtak idén gyanús eltérést, megtudhatod a Dániellel készült beszélgetésből.