Szűrd ki cikkek

2019-ben már TÉNYLEG szeretnél teherbe esni? Ez az összeállításunk neked szól

Egészségügyi szűrésekről szóló aloldalunkon idén kiemelten foglalkoztunk a meddőség problémájával. Mutatjuk a legérdekesebb cikkeket.

Nem nagyon tudjuk még, mi a magyarázat arra, hogy mostanában olyan sok fiatal pár küzd a meddőséggel. Az okok között emlegetik a civilizációs ártalmakat, illetve azt, hogy a potenciális szülők egyre későbbi életkorban gondolnak a családalapításra. Bármi okozza is, nagyon rossz hallani, ha egy fiatal nő évekig nem esik teherbe. Ez történt a harminchat éves Edinával is. Ám nála legalább hamar megtalálták az okot. Néhány hónap sikertelen „babaprojekt” után azzal kellett szembesülnie, hogy a fogantatási nehézség hátterében egy hormonális probléma, az inzulinrezisztencia állhat. Azt hitte, innen könnyebb lesz a küzdelem, de a neheze csak ezután következett. Esetében ugyanis a helyzet PCOS (policisztás ovárium szindróma) kialakulásához vezetett, és az általa okozott hormonális környezetben egyszerűen nem tudott megfoganni a baba. Az ezt követő eseményeket  saját szavaival idézte fel a Nők Lapja Cafén – annyit elárulhatunk, hogy a történet hepiendes.

a szolgálólány meséje meddőség gyerek család terhesség terhes

Jelenet a szolgálólány meséje című sorozatból. (Fotó: imdb)

Egykor csak kellemetlen vércukor-terheléses vizsgálattal lehetett kideríteni, fennáll-e az inzulinrezisztencia a páciensnél. Ennek kapcsán azonban sokan kellemetlen mellékhatásokról számoltak be. Már önmagában az émelyítően édes cukros lé elfogyasztása sem valami jó, hányingert is okozhat, ám az egyes vérvételek között előfordulhat az is, hogy valakinek annyira leesik a vércukorszintje, hogy a tesztet le kell állítani. Ma már szerencsére elég egy egyszerű vérvétel, amelynek során egyetlen hormon, az adiponektin szintjét vizsgálják – erről írtunk idén ebben a cikkünkben.

Egy rejtett probléma

A sziklaszilárd immunrendszerrel büszkélkedni szokás. Ki gondolná, hogy van, akinél épp a „túl jó” működés okozhat meddőséget vagy épp sorozatos vetélést? De következzenek előbb a megnyugtató tények: „Nem minden immunológiai rendellenesség okoz súlyos szövődményeket – nyilatkozta nekünk dr. Naszódy Péter belgyógyász-endokrinológus –, ha viszont minden egyéb, gyakrabban előforduló okot ki lehet zárni, akkor érdemes belekezdeni ennek a kivizsgálásába is.”  A háttérben állhat alloimmunitás, fokozott NK sejtes aktivitás, sőt a partner elleni immunitás is! Hogy ezek pontosan mit jelentenek, azt ebben a cikkünkben magyarázta el részletesen a doktor úr.

Gondolkodj jó előre!

Sokan, akik babára vágynak, nem gondolnak még egy fontos dologra: bizonyos védőoltásokat még a teherbe esés előtt be kell adatni a leendő anyának, mert bizonyos hatóanyagok később már veszélyeztethetik a babát. Vagyis az általános nőgyógyászati és a laborvizsgálat, a méhnyak csatornájának vizsgálata, a rákszűrés, az öröklődő betegségeket kiszűrő családfa-analízis, valamint a hímivarsejtek életképességét elemző ondóvizsgálat mellett a terhesség előtti védőoltások is rendkívül fontos szerepet töltenek be mind a teherbe esés esélyében, mind a leendő anya és baba egészsége szempontjából. ITT elolvashatod, milyen oltásokkal érdemes tervezni!

Szécsi Attila, Urológus, Nyíregyháza 2018.08.28

Dr. Szécsi Attila urológus

Férfifelelősség

Ha meddőségről esik szó, még mindig a nőkről beszélünk többet, pedig csak az esetek negyven százaléka az, ahol náluk találnak hátráltató okot. „Szerencsére már nem csak a nők ügyének tartják a gyerekvállalást” – nyilatkozta a Cafénak Dr. Szécsi Attila, aki az elsők között lett andrológus Magyarországon. Férfimeddőségről, férfi fogamzásgátlásról és a férfiak szexuális zavarairól is kérdeztük. A vele készült interjúból kiderül, hogy tényleg drasztikusan csökken-e a hímivarsejtek átlagos száma, ha igen, meddig tarthat ez a folyamat, és egyáltalán, mi az oka illetve hogy hogyan viselkednek a férfiak a meddőségi konzultáción.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top