nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szűrd ki cikkek
Hogyan telhet 6 évbe, hogy egy fiatal nő teherbe essen?

Hogyan telhet 6 évbe, hogy egy fiatal nő teherbe essen?

A harminchat éves Edinának néhány hónap sikertelen „babaprojekt” után azzal kellett szembesülnie, hogy a fogantatási nehézség hátterében egy hormonális probléma, az inzulinrezisztencia állhat. Azt hitte, innen könnyebb lesz a küzdelem, de a neheze csak ezután következett. Az eseményeket saját szavaival idézi fel.
NLCafé
f Ajánlom

A történetem hét évvel ezelőtt kezdődött. 2011-ben, tíz év együttélés után döntöttünk úgy a férjemmel, hogy eljött a babázás ideje. Elkezdtünk próbálkozni, de hosszú hónapokig semmi sem történt.

Dr. Google nem tévedett

Nálam elég hamar beindult a Dr. Google-effektus. Bújtam a netet, próbáltam rájönni, mi állhat a sikertelenség hátterében. Elég hamar eljutottam a különböző hormonzavarok diagnosztizálásáig, és az inzulinrezisztenciánál valahogy leragadtam. Hízás, farkaséhség, rossz közérzet, fáradtság, hajhullás, szőrszálak itt-ott… teljesen magamra ismertem. Szeretek a dolgok mögé nézni, ezért nem vártam sokáig, bejelentkeztem egy hormonvizsgálatra. Dr. Google ezúttal nem tévedett, valóban rosszak lettek az értékeim, beigazolódott az inzulinrezisztencia gyanúja.

Az inzulinrezisztenciát – amikor a hasnyálmirigy által termelt inzulinból túl sok van a vérben – a cukorbetegség előszobájának tartják. Legalább annyi embert érint, mint maga a diabétesz, mivel azonban a tünetei nem olyan szembetűnőek, nem derül rá fény, és néhány éven belül gyakorta kialakul a 2-es típusú cukorbetegség. A babavárás tipikusan olyan időszak, amikor fény derülhet a problémára, az inzulin ugyanis hatással van a női nemi hormonokra is.

Esetemben ez a helyzet PCOS (policisztás ovárium szindróma) kialakulásához vezetett, felborult az fsh/lh (folliculusstimuláló hormon/luteinizáló hormon) arány, és túl magas lett a tesztoszteronszintem. Ebben a hormonális környezetben nem tudott megfoganni a baba.

Sikeres életmódváltás szenvedés nélkül

Ezzel a betegséggel az endokrinológia foglalkozik. Kerestem is egy szakembert, elkezdtem járni hozzá. Szigorú diétára fogott, napi öt alkalommal kellett ennem, és legfeljebb 160 gramm szénhidrátot. Felírt egy gyógyszert, és javasolta, hogy kezdjek el sportolni, mert ez is kell a jó eredményekhez. Nem a végleges gyógyuláshoz, klasszikus értelemben vett gyógyulásról ugyanis ez esetben nem beszélhetünk: ahogy a cukorbetegségnél is, csak szinten lehet tartani a jó eredményeket. Először nagyon szomorú voltam a diagnózistól, annak ellenére, hogy számítottam rá. Drámaként éltem meg, és el sem tudtam képzelni, hogyan leszek képes kontrollálni az ételek mennyiségét, számolni a szénhidrátokat, lemondani a sült krumpliról és a habos süteményekről.

De nem volt más hátra, leálltam a cukorral és a fehér liszttel, csak minőségi, lassan felszívódó szénhidrátokat vettem magamhoz. Az első sokk után jött a lendület, bár nem ment egyik napról a másikra. Először sokat hibáztam, „bűnöztem”, tévedtem, ám hamar rájöttem, hogy így is ehetek finom ételeket. Belevetettem magam a sütésbe-főzésbe, még sütiket is készítettem magunknak. Merthogy a férjem is csatlakozott hozzám, nem várta el, hogy friss fehér kenyér vagy más menü legyen az asztalon, azt ette, amit én. Talán közhely, de nagyon erős támogatást kaptam tőle, nélküle nem biztos, hogy ilyen jól ment volna. Pár hónap alatt lefogytam, javult a közérzetem is, és közben sohasem éheztem. Szerintem ez rettentő fontos, mert nem volt jellemző akkor, amikor különböző divatos diétákkal próbálkoztam még azelőtt, hogy kiderült a betegségem. Óriási sikerélmény volt attól függetlenül, hogy a laboreredmények nem igazán javultak.

„Egy idő után már képes voltam hajnali 4-kor felkelni, hogy reggel letudhassam az edzésemet, még a munka előtt.” (Képünk illusztráció. Fotó: Profimedia)

Felvenni a futócipőt

Mivel a diétát tartottam, szedtem a gyógyszert, és ennek ellenére sem javultak az eredmények, az orvos javaslatára rászántam magam a sportra. Ez nagyon nehéz volt, mert sosem voltam sportember, konkrétan időpocsékolásnak tartottam a dolgot. Két évbe telt, mire elkezdtem, annak ellenére sem voltam képes rászánni magam, hogy tudtam, talán ez a betegség a baba érkezésének gátja. Végül futni kezdtem, aztán pedig súlyzós edzésre jártam, mert ilyen esetben növelni kell az izomtömeget, ez támogatja az inzulin munkáját. Nagyon sokféle súlyzós edzést kipróbáltam, személyi edzőt is fogadtam, aki megmutatta, hogy milyen gyakorlatokat végezzek. Eszméletlen jól éreztem magam a mozgástól, nem gondoltam volna, hogy ez ennyire meg fogja változtatni a közérzetemet. Egy idő után már képes voltam hajnali 4-kor felkelni, hogy reggel letudhassam az edzésemet, még a munka előtt. Nem is értem, hogy miért vártam erre két évet… A laboreredmények kezdtek javulni, de még mindig nem voltak tökéletesek, egy szinten megálltak. Azt mondták, hogy a gyerekvállaláshoz ez még mindig nem elég. Az akkori orvosom elkezdte váltogatni a gyógyszereket, többfélét is kipróbáltam.

Ez hosszú ideig tartott, mert egy gyógyszert akár egy évig is tesztelni kell. Ekkor már a negyedik évnél tartottunk. Nehéz időszak volt ez, mert úgy éreztem, mindent megteszek, mégsem tudok eredményt elérni. Azt láttam, hogy mások pár hónap diéta és némi futás után egyből teherbe esnek, tankönyvi értékűek lesznek a laboreredményeik, én meg több év komoly diéta és kemény sport után is csak egy kis javulást és stagnálást tudtam felmutatni. Minden cukorterhelés-eredmény után el voltam keseredve, és sírtam, hogy nem haladok semerre.

Kiderült: feleslegesen szedtem a gyógyszereket

Úgy hallottam, van egy nagyon jó endokrinológus vidéken, neki még adtam egy utolsó esélyt. Elvittem hozzá egy nagy táblázatot is, amiben évekre visszamenőleg részletesen leírtam, melyik gyógyszer mellett milyen laboreredményeim születtek. Miután átnézte a papírjaimat, azt mondta, egy dolgot még nem próbáltunk meg: azt, hogy nem szedek gyógyszert. Végül ez lett a megoldás. A javaslatára a 160 grammos napi szénhidrátadagomat levittem 120 grammra, és folytattam a sportolást, ő pedig közben a pajzsmirigyemet is rendbe hozta, ugyanis az inzulinrezisztencia gyakran jár együtt pajzsmirigyproblémákkal. Ennyi elégnek is bizonyult, egyre jobb értékeket produkáltam. Három-négy hónap elteltével már csak egy vitamint kellett szednem. Elképesztő, de évekig nem jutott eszébe egyik orvosnak sem, hogy először talán meg kellene próbálni, mi történik gyógyszer nélkül. Végig feleslegesen szedtem a készítményeket… Nagy tanulság volt, ma már tudom, hogy mindig ki kell kérni több orvos véleményét is.

„Jól emlékszem, milyen volt éveken át sokszor reménytelenül várni rá.” (Képünk illusztráció)

Hat év várakozás és több vetélés után idén megérkezett hozzánk a kislányunk, Emma – az utolsó utáni pillanatban. A mai napig, még több hónappal a szülés után is vannak pillanatok, amikor megdöbbenek, hogy ez velünk történik. Hogy ezek a kis kezek és lábak, ez a pici test hozzánk tartozik, hogy a mi lakásunk része a babasírás és gagyogás, hogy nálunk száradnak az aprócska ruhák. Aztán rájövök, hogy pontosan ilyen lehet, mikor egy álom valóra válik. Mindennap hálás vagyok, és valahogy most minden a helyére került a lelkemben. 
Talán elmondhatom, hogy sokkal optimistább is vagyok, mint ezelőtt voltam, és úgy érzem, hogy könnyebben átlendülök a nehezebb napokon. Mert jól emlékszem, milyen volt éveken át sokszor reménytelenül várni rá.

Tudom, több oka is lehetett a problémámnak, talán nem az inzulinrezisztencia volt az egyetlen. De az biztos, hogy sokat számított. Már egyáltalán nem gondolok arra, hogy beteg vagyok. Amennyire ijesztő volt az elején a diagnózis miatti életmódváltás, annyira nem értem, miért kellett félni tőle. Nem beszélve arról, hogy mennyi mindent nyertem vele: egészséget, energiát és egy gyönyörű kislányt.

Nagy Melinda

Megosztás Facebookon