“Akkor sem mondhatunk semmit, ha rosszindulatú elváltozást észlelünk”

Nemrég nagy port kavart, hogy a kardiológiai intézetben nyitott mellkassal kellett egy másik intézetbe CT-vizsgálatra szállítani egy kislányt. Arról cikkeztek, hogy nincs elég gép, aztán a minisztérium statisztikákkal nyugtatgatta a kedélyeket. Mi erről a véleményed?

Az, hogy nonszensz. 2017-ben nem itt kéne tartani. És nem csak a műtőből hozott betegeket vizsgálják ott sem. Mi van, ha öt perccel korábban egy fertőző beteg feküdt a gépben? Szerintem egyébként nagyobb probléma a szakemberhiány, az, hogy kevés a diagnoszta. A gépek éjjel-nappal működhetnének. Így is az van, hogy sokszor éjjel érek haza, tizenkét-tizenöt órás műszakokat dolgozunk végig.

Miért választottad ezt a szakmát?

Annyit tudtam, hogy valamilyen segítő munkát végeznék. Anyukám negyven éve altatónővér, ő szerette volna, hogy egészségügyi pályára kerüljek. A képalkotó diagnoszta szakmáról mindenkitől azt hallottam, hogy csak gombnyomkodás. Amikor eldőlt, hogy a pécsi egyetemre erre a szakra vettek fel, két hónapig csak sírtam, anyu próbálta tartani bennem a lelket. Aztán később megváltozott a véleményem, később már nem érdekelt, hogy presztízsből menő egyetemre járjak, de az sem vonzott, hogy sok pénzt keressek. Tudtam, hogy szeretem a biológiát, az embereket, és végül is egyáltalán nem bántam meg, hogy elvégeztem ezt a sulit.

Kovács Valéria

Kiderült, hogy nem csak gombnyomkodásról szól ez a pálya?

Rengeteg anatómiai ismeretet szereztünk a négy év alatt. Kemény volt, sokan le is morzsolódtak. Százan indultunk, két év után már csak ötvenen voltunk, egy évvel ezelőtt pedig összesen tizenketten végeztünk. Három helyen van ilyen képzés, a tanárok átjárnak egyik suliból a másikba vizsgáztatni. Sajnos Magyarországon egyedül egészségügyi menedzsmentet lehet tanulni mesterszakon, nem úgy, mint például Írországban, ahol minden képalkotó modalitásra (ultrahang, röntgen, MRI, CT) lehet szakosodni. Nálunk jellemzően orvosok ultrahangoznak, amihez akár tíz év tapasztalat is kell.

Az OKJ-s képzés megoldást jelenthet a gép-, illetve szakemberhiányra?

Nem hiszem, hogy a négyéves, diplomás képzés egyenértékű lenne egy tíz hónapos sulival, bár arra nyilván megoldás, hogy elmondhatják, mennyivel több szakemberünk van. Véleményem szerint igenis kell a négy év ahhoz, hogy minden tudást elsajátítsunk. Ettől függetlenül, mint minden más munkára, így a képalkotásra is igaz, hogy a diploma megszerzése csak a kezdetet jelenti. Amíg nincs tapasztalatod, nagyon nem mindegy, mennyit tanultál. Nagy hibákat lehet elkövetni. Természetesen a bérezésben is vannak különbségek, ami akár konfliktust is szülhet a munkahelyen. Azt gondolom, ha valaki tisztességgel és jól végzi a munkáját, azt igenis meg kell fizetni papírtól függetlenül.

Azt látom, hogy az orvosok között is óriási különbségek vannak, főleg a hozzáállásra gondolok. Te hogy látod őket?

Mellettem azonnal leletezik az orvos, ahogy befejeződik a vizsgálat, dolgozik, amilyen gyorsan csak tud. Elsősorban a beutalóban említett problémára koncentrál, majd természetesen minden egyes anatómiai struktúrát véleményez, ami a képen látszik. És akkor azzal nyilván több idő elmegy. De ha már vizsgálnak, legyen alapos a diagnózis.

Minden esetben indokolt a vizsgálatokra küldés?

Szerintem jobb az óvatosság, mint az, ha az orvos bagatellizál. Itt jön szóba a képalkotó modalitások sorrendisége: egy légből kapott hasfájás miatt például nem lehet csak úgy hasi MRI-vizsgálatra érkezni, az első stáció mindig az ultrahang ebben az esetben. Ez a kérdéskör azért is összetettebb, mivel nem mindegy, milyen vizsgálati régióról, milyen betegségről, panaszokról van szó. Biztos diagnózist csak a mintavétel után lehet felállítani. Jórészt nagyon is indokoltak a vizsgálatok, és így is kábé ötven beteget vizsgálunk naponta csak a CT-ben, ami szerintem iszonyatosan nagy szám. És hasonló nagyságrendű betegtömeg van az MR-ben is. Nem csoda, hogy három hónap a várakozási idő. Sajnos nálunk kicsi a negatív leletek aránya, jobb lenne, ha az emberek megelőzési célból is eljárnának a szűrővizsgálatokra, de ez sajnos nem jellemző.

Hát persze, csak akkor mennek, ha már nagyon fáj, gondolom.

Igen, és akkor is sokan nehezen viselik a néha hosszú várakozási időt vagy éppen a tűszúrást. Mi vagyunk a betegekért, ezzel viszont nem szabad visszaélnie senkinek. A képalkotóknak jól kell kezelni minden szituációt, tudatni kell a vizsgálatra érkezőkkel, hogy minden az ő gyógyulásuk érdekében történik. Nagy általánosságban egyébként – egy-két mogorva vagy túlérzékeny beteget leszámítva – jó az együttműködés. Sokan ódzkodnak a kontrasztanyagadástól, amit természetesen indokolatlanul sohasem teszünk. Sokan mégis azt mondják, hogy ők márpedig nem akarnak szúrást meg semmit, csak befekszenek, aztán felejtsük el egymást. Pedig sokkal pontosabb képet kapnánk úgy, egyértelműbben megkülönböztethetjük például a cisztát a daganattól.

Biztos azt gondolják, hogy káros az egészségre, nem?

A tudomány folyamatosan fejlődik, törekedve arra, hogy az emberi szervezet számára minél fájdalommentesebb és kevésbé káros vizsgálati metodikát próbáljon kifejleszteni. Mint minden más, a szervezetbe kerülő anyag (gyógyszer, étel, drog), így a kontrasztanyag is válthat ki nem kívánt mellékhatásokat, de az ilyen esetek ellátására mind az orvos, mind a képalkotó felkészült.

És te, aki folyton ott vagy a gépek közelében, nem félsz a sugárzástól?

A vizsgálatoknak helyet adó épület falai speciális kialakításúak, ahol ülök, minimális a sugárdózis. Mérhető egyébként, és egy készülék méri is, hogy milyen mértékben éri a szervezetünket a sugárzás. Van egy évi maximumszint, amit nem léphetünk túl, különben egy időre eltiltanak a munkától. Nálam eddig nem volt probléma.

A te munkád során melyek a leggyakoribb betegségek, amelyekre fény derül?

Elég gyakoriak az emésztőrendszeri daganatos betegségek, főleg az ötven pluszos férfiak és nők körében. A dohányzás, a rossz minőségű alkohol fogyasztása is rátesz néhány lapáttal. A nőknél az emlőtumor, fiataloknál a bőrrák, a nyiroki eredetű daganatok jellemzőek. De meglepően sok a porckorongsérv is.

Nem lehet könnyű felfedezni ilyen súlyos kórokat. Mármint lelkileg.

A legidőigényesebb beteg a daganatos beteg – megszólal a sebész-onkológus

Szerencsére én csak a vizsgálatot végzem, a többi az orvosok dolga. Természetesen metszeti anatómiai tudással a képalkotó is ismeri az adott eltérésre jellemző képet, de semmit nem mondhatok a betegnek a diagnózisról. Nehéz. Főleg úgy, hogy a beteggel beszélni kell, meg kell nyugtatni, kikérdezni, és sokszor elhangzik a “Látott valamit?” kérdés. Nekünk az a feladatunk, hogy ha észlelünk egy nem túl jónak ígérkező elváltozást akár fiatal, akár idős embernél, akkor sem riaszthatjuk meg, a lehető legnagyobb nyugalommal kezeljük a helyzetet. Csak tájékoztatunk, a vizsgálattal kapcsolatos kérdésekre válaszolunk. Sokszor egyébként is ők beszélnek. Egészen bizarr jelenetek is lejátszódnak olykor. Például másodállást ajánlanak, hogy csatlakozzak a kereskedelmi láncukhoz, biztos kevés a fizetésem. Vagy az online áruházukat reklámozzák. Nem egyszer előfordult, hogy nénik konyharuhát vagy paplant akartak eladni nekem…

Legalább tompítják egy kicsit a helyzet komolyságát, nem?

De. Mint az idős bácsik, akik nyomják a Casanova-szövegüket. Akiknek hiába mondom, hogy nem kell levetkőzni, csak az inget vegyék le. Egyszer csak ott állnak előttem ádámkosztümben. Mások, fittyet hányva arra, amit mondok, kényelmesen bevackolják magukat a vizsgálóasztalra úgy, ahogy nekik a legkényelmesebb. Hiába mondom, hogy feküdjön a hátára, csak sikerül hasra vágni magukat. Pedig mindig próbálom az igényeket figyelembe venni. Aki fázik, takarót kap, akinek fáj a nyaka, az plusz kispárnát. Néha előfordul, hogy szinte meg kell küzdeni azért, hogy a beteg elfogadja, sajnos nem hotelbe érkezett. Van, aki masszírozást kér, és sokszor elhangzik, hogy “Nem lehetne esetleg ülve?” Előfordult már az is, hogy hasi vizsgálat előtt húsz perccel előttem nyomott magába két melegszendvicset egy hölgy. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy az első és legfontosabb dolog mindig a tájékoztatás, de nemcsak részünkről, hanem a beutaló orvosoktól is! Aztán… megkérdezem többször is, hogy az illető levett-e minden fémet. “Persze, persze!” A képen meg ott éktelenkedik a tízszer tízes Jézus szíve nyaklánc. Nem értik, hogy miért kell kivenni a csavarhúzót a nadrágzsebből. Hiába mondom, és hiába írjuk ki, simán bent hagyják a telefont is, vagy a kocsikulcsot, aztán csodálkoznak, ha tönkremegy.

Vannak kellemetlen helyzetek?

Sokszor előfordul, hogy kevésbé ápolt embereket vizsgálunk. Van olyan, aki zavart, és nem tudom eldönteni, hogy önkívületi állapotban van, vagy csak színészkedik. De olyan is volt, hogy élvezte a pasi, hogy milyen hatást vált ki, amint a pengevágások miatt hegessé vált karján próbálom kitapogatni a vénáját. Ijesztő tud lenni az ilyen szitu, mert néha attól félek, hogy esetleg kiprovokálom az agressziót.

Szoktak pénzt adni?

Nálunk ez a hálapénz dolog már nem nagyon dívik. Ennek örülök is, mert kapok én fizetést, nem kell, hogy azt a kevés kis pénzüket odaadják nekem. Néhány idős néni vagy bácsi még mindig ad, és én mindig kellemetlenül érzem magam ilyenkor. Egyébként nem telik el úgy munkanap, hogy ne kapnánk egy kis bonbont, csokit vagy pogácsát, ami nagyon kedves gesztus. Szépen el is majszolgatjuk munka közben.