nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szuperanya
Nyílt levél az egyedülálló, párkereső anyáknak

Nyílt levél az egyedülálló, párkereső anyáknak

Gábor négy éve vált el, azóta több egyedülálló anyával is volt kapcsolata. És a legtöbb azért ért véget, mert az anya sokkal erősebb volt, nem hagyta, hogy a férfi boldoggá tegye a szeretetre vágyó nőt.
Szalma Erika
Szalma Erika
f Ajánlom

Elvált apuka vagyok, egy hétéves kislányom van. Tudom, milyen, amikor az ember lába alól kicsúszik a talaj, amikor összedől a világ, amikor a hosszú évek alatt felépített életünk egy pillanat alatt összeomlik. Tudom, milyen az, egyedül ébredni, a gyerekem nélkül. Volt egy otthonom, amit muszáj volt elhagynom, mert nem láttam más megoldást. Otthagytam a gyerekemet, a szívemet, a lelkemet. A stabil anyagi háttér helyett a bizonytalanságot választottam. Tudom milyen a teljes kilátástalanság.

Nem volt új kapcsolatom, nem azért váltam. Egyszerűen nem működött a feleségemmel. És lehet, hogy a lányom úgy élte meg ezt, hogy elhagytam őt. Pedig senki másom nem maradt rajta kívül. Talán jobban ragaszkodtam hozzá, mint ő hozzám. Hároméves volt akkor. Tudtam, hogy nem hagyhatom el magam, miatta. Csak ő tartotta bennem a lelket. Persze igyekeztem ezt nem kimutatni, amikor találkoztunk, tudtam, neki egy erős apára van szüksége, de az első hónapokban biztosan érezte: apa már nem a régi. Mindenesetre remélem, nem raktam túl nagy terhet a nyakába. Remélem, nem sajnált nagyon. Remélem, legalább annyira voltam a támasza, mint ő nekem.

Aztán kezdtem erőre kapni, munkát kerestem, legalább anyagilag igyekeztem rendezni az életemet. Majdnem fél év telt már el a különköltözésem után, amikor elkezdtem nézelődni a társkeresőn. Azt tudtam, hogy nem kalandot akarok, a szexuális vágy nálam mindig is lelki vonzalmon alapult. Azt is tudtam, hogy nem akarok egyetemista korú lányokkal bulizgatni, érett, tapasztalt nőre vágytam. Akivel mély dolgokról beszélhetek, aki azt is tudja, milyen szülőnek lenni. Milyen felelősséget vállalni. Elsősorban nőt kerestem. És általában anyákra bukkantam. Vagyis olyan nőkre, akik elváltak, és akik egyedül nevelik az egy vagy két gyereküket. Akik próbáltak elsősorban nőként megjelenni és bemutatkozni, de hamar kiderült, hogy családanyák. Nekem ezzel sosem volt problémám.

Ne legyetek mártírok!

Azzal volt bajom, hogy szinte mind túl jó anyák akartak lenni. Csakhogy a válás miatt érzett kudarcból fakadó lelkiismeret-furdalásuk belehajszolta őket a következetlen és – ami talán még károsabb – a mártír anya szerepébe. Kezdetben beleestem abba a hibába, hogy azonnal megjegyzést tettem, vagy abba, hogy még alig ismertek a gyerekek, én máris családfői határozottsággal akartam megnevelni őket. Erre persze ráment nem egy kapcsolat. Az anyukák megkönnyebbültek, hogy megoszthatják valakivel a szülői felelősséget, miközben a konfliktusban érezhetően sajnálták a gyereküket. A gyerekek meg kihasználták ezt. Amit megtanultam: ha anyaként két tűz közé kerültök, akkor az sem a gyerekeknek, sem a kapcsolatnak nem jó, de legfőképpen nektek iszonyúan nehéz.

Részlet a Definitely, maybe című filmből. (Fotó: imdb)

Ne attól érezzétek magatokat jó anyának, hogy nem fegyelmeztek, hogy átpasszoljátok a rossz zsaru egyenruháját nekem! Húzzátok meg a határokat és tartassátok is be. Nem a gyerek dolga, hogy kereteket szabjon, higgyétek el, neki sokkal rosszabb, ha mini felnőttként kell élnie az anyja mellett. Tudom én, hogy ez nagyon nehéz, hiszen ők a legfontosabbak, hiszen csak a jóindulat és a szeretet mozgat benneteket. De ti is tudjátok, nekik akkor lesz jó, ha titeket boldognak látnak. És nem attól, ha agyonkényeztetitek őket.

Sokat tanultam tőletek, sokszor mutattatok tükröt nekem, ahogy én is nektek. A gyereknevelési elveink elméletben hasonlóak voltak, de amikor konfliktus adódott, kívülállóként tisztábban láttam a helyzetet, és sokszor azon kaptam magam, hogy kritizálom a megoldásaitokat. Engem talán leginkább az hajtott apaként, és terelt egy nagyon tudatos önismereti útra, hogy a lányom érezze a biztonságot mellettem. Hamar rájöttem, hogy ezt úgy érhetem el, ha gyengéden, de határozottan tartom a kereteket. Ti sokszor be is vallottátok nekem, hogy a gyereketeknek éltek, hogy a mindennapokban anyaként működtök, és nehéz kitörni ebből a bezártságból. Amit ti kreáltatok saját magatoknak, vagyis a bűntudat azért, mert elszúrtátok apával. Nem csoda, hogy a fiatok befeszül, ha arról van szó, hogy most végre ti csinálnátok programot valakivel, nélküle. Pedig ezt nem kell megmagyarázni, nem kell azt hazudni, hogy túlórázni kell, vagy hogy a régi barátnőtöknek nagy szüksége van rátok. És nem kell felelőtlen ígéreteket sem tenni, amikor a gyereketek azzal áll elő, hogy na, jó, de akkor vegyétek meg neki a legújabb focicipőt.

Merjetek nők lenni!

És felejtsétek el, amit a Facebookon láttok! A kirakat-szuperanyuk hamis képet mutatnak. Áltökéletességet. Nektek nem ahhoz kellene mérni magatokat, és nem is a lájkokhoz. Csakis a saját magatokkal szemben támasztott elvárásokhoz. Ha az a cél, hogy ti legyetek a világ legjobb anyukái, akkor sosem lesztek boldogok. És ha ti nem vagytok boldogok, akkor a gyereketek sem lesz az. Minden anyának kellenek pillanatok, amikor nőnek érezheti magát. Kinek több, kinek kevesebb. És lehet, hogy ezt a szerepet tudatosan újra kell tanulni, mert sokáig nem volt férfi mellettetek, akiért érdemes lett volna, aki mellett tudtatok volna a 100 százalék anyából valamennyit a nőnek is adni.

Gyerekként a saját bőrömön is megtapasztaltam, milyen egy mártír anya mellett felnőni. Apám még óvodás koromban hagyott el minket. Anyám egyedül nevelt fel engem és a bátyámat. Beáldozta az életét az anyaságért. A bátyám hamar lelépett otthonról, ketten maradtunk anyámmal. Emlékszem, mennyit kellett vívnom a szabadságomért, amikor végre egyetemistaként a magam útját akartam járni. Anyám nem volt képes elengedni, mi voltunk az egyetlen cél az életében. Próbálkozott párkapcsolatokkal, de nem szerette magát annyira, hogy belássa, nekünk is jobb lenne, ha ő nőként is kiteljesedik. Amikor meglátogatom, folyton panaszkodik, hogy mennyit kell dolgoznia, pedig nem lenne muszáj. Szerencsére ma már nem dőlök be az érzelmi zsarolásnak, de persze mindig türelmesen végighallgatom. Én ki tudtam törni, de tudom, hogy sokaknak nem sikerül. Tudom, hogy sokan éreznek lelkiismeret-furdalást azért, ha egy nap nem hívják fel kétszer az anyjukat. Felnőtt férfiként. Sajnos ők nem igazán tudnak normális párkapcsolatot kialakítani, pedig nagyon szeretnének.

Ugye nem akartok ilyen jövőt a gyereketeknek?

Szponzorált tartalom
Megosztás Facebookon