nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Szuperanya
„Ahogy a gyerekek érkeznek, úgy jön az áldás is” – egy nap a kilencgyermekes Joób családdal

„Ahogy a gyerekek érkeznek, úgy jön az áldás is” – egy nap a kilencgyermekes Joób családdal

Joób Márton és felesége, Dóri eredetileg öt-hat gyereket terveztek, de már az ötödiknél érezték, hogy nem akarnak megállni. Nemrég született a kilencedik csemetéjük, akinek még szeretnének kistestvért, ha minden jól megy, nem is egyet. Gréti, Martin, Noel, Kevin, Doroti, Goldi, Melodi, Molli és Lotti szülei meséltek családi életükről. Ami teljesen átlagos és mégis nagyon különleges. Ha valaki, hát Marci és Dóri taníthatnának gyereknevelést, harmonikus párkapcsolatot, tudatos életvezetést.
Szalma Erika
Szalma Erika
Fotózta:Hernád Géza
f Ajánlom

Hatalmás házhoz vezet az utunk Újszegeden, ahol építkezés utáni állapotok fogadnak a bejárat előtt. A nagymama nyit nekünk ajtót a másfél éves Mollival. A tizenegy tagú Joób család villája délelőtt még szinte kong az ürességtől: ilyenkor nem sokan vannak itthon, általában csak Dóri, az anyuka két legkisebb lányával. Mollin kívül a legújabb családtaggal, a két hónapos Lottival. De most a kicsik is mennek pihenni, dél van, alvásidő. Az anyukájuk beteszi őket az ágyukba, aztán már jön is ki beszélgetni. Dóri (37) irigylésre méltóan nyugodt, az arcán nyoma sincs kialvatlanságnak, jó pár évet és/vagy gyereket simán letagadhatna.

Nekem a terhesség már egy megszokott, természetes állapot – vallja be mosolyogva. – Ezzel nem azt mondom, hogy szeretek terhes lenni, és csak akkor vállalunk újabbat, ha alkalmasak a körülmények. Amikor úgy érzem, testileg és lelkileg is készen vagyok rá. És az is igaz, hogy egy-két várandósság alkalmával volt kisebb egészségügyi probléma is. De az ember ennyi gyerek mellett egyszerűen nem tud belesüppedni semmilyen bajba vagy betegségbe. El vagyok maradva a pakolással, szortírozással, az építkezés miatt eléggé szanaszét vagyunk.”

Dóri és a kis Lotti (Fotó: Hernád Géza)

A házaspár nemrég bővítette az eredetileg sem kicsi épületet. „Négy éve költöztünk ide, korábban egy 110 négyzetméteres házban laktunk, de a hatodik gyerek érkezésekor az már igencsak szűk volt – meséli a kilencgyermekes édesanya. – Az eladó jó ismerősünk, maga is egy kilencgyerekes családból származik, ezért aztán szinte szívügyeként kezelte a lakhatásunkat, és nagyon kedvező feltételekkel adta el a házat. A szocpolt már korábban felvettük, most a csokot igényeltük meg a bővítéshez.” Dóritól megtudom, az összeg kilenc gyerekre is ugyanannyi, mint háromra. A családi pótlékból, a csedből és a gyesből viszont a konyhapénzük nagyjából összejön. „Bevásárolni én szoktam, néha a nagylányom, Gréti is elkísér – folytatja Dóri. – A háztartási munkában egy héten egyszer van segítségem, akkor együtt végigmegyünk az egész házon. Persze ennyi gyerek után naponta többször is el kell pakolni.

Korábban mindennap járt ide valaki, aki a házimunkában és a gyerekek körül is segített, de már majdnem egy éve felmondott. Nagyon bántotta, hogy a délelőtti takarításának csak addig volt látszatja, amíg a kicsik haza nem értek.

Ők néhány perc alatt a feje tetejére állítanak mindent, ami nyilván bosszantó tud lenni, de ez van. Nagyszülőként sajnos már csak Marci szüleire számíthatunk, akik még dolgoznak, ezért nincs sok idejük, és hat gyerek óta egyébként ők sem vállalják be egyedül.”

Játék az udvaron

Tizenhét személyes busszal közlekednek

Közben hazaér a családfő, Joób Márton. Sietve jön be a nappaliba, még a beszélgetés alatt is intéz egy-két telefont, miközben a délutánt szervezi. Nagyjából a fejében van, hogy melyik gyereket hánykor és honnan kell begyűjteni majd, de azért csekkolja egy papíron is. Dóri bevallja, még nem volt ideje összerakni a gyerekek edzéseit, különóráit is tartalmazó órarendet a kisbaba korai érkezése miatt. Lotti hat héttel a kiírt időpont előtt jött, kicsit megbolygatva a tanévkezdést.

Fél négy körül indul a járat, amivel körbejárjuk a városrészt iskolától az óvodáig, zeneiskolától a teniszpályáig és így tovább – magyarázza az apuka, Marci (35). – Gréti, a nagylány már egyedül közlekedik, a többiek mind a családi járattal. Tavaly volt olyan nap, amikor 17 állomást ejtettünk meg délután.

Az elsős Dorotit leszámítva, aki egyelőre csak úszni jár, minden iskolásunk más-más sportot űz, és más-más hangszeren tanul. Néhányszor csak, de előfordult már, hogy valaki lemaradt a járatról. Hazaértünk, a gyerekek a kertben rohangásztak, mi leültünk kávézni egyet, és akkor tűnt fel, hogy gyanúsan kevesen vannak. Két kislányt az oviban felejtettünk. Mivel szokott lenni csúszás, már fel sem hívnak, ha később megyünk. Tudják, hogy előbb-utóbb odaérünk. A pedagógusok és a gyerekek is. Van, hogy háromtól fél hétig a buszban ülünk, mire mindenkit összeszedünk. Persze igyekszünk összehangolni a gyerekek különóráit, de még így is elég hosszúra nyúlik olykor a délutáni fuvar. Épp ezért egy tévét is felszereltettünk, lehet mesét is nézni útközben. De igazából már megszokták. Ez a nagy család egyik előnye: a kicsik is toleránsabbak, türelmesebbek, hamarabb önállósodnak, nem esnek kétségbe, ha nem érünk oda értük időben.”

8 Fotó megtekintése

„Ahogy a gyerekek érkeznek, úgy jön az áldás is” – egy nap a kilencgyermekes Joób családdal

Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +

A házaspár tavaly egy tizenhét személyes buszra váltotta a régi kilencszemélyeset, de mivel ez a méret már nem személyautó kategóriába esik, mindketten jogosítványt is csináltattak. „Pestre jártunk vezetni, csak ott lehet megszerezni a D1-es kategóriát” – meséli Marci.

Marci otthagyta a sportkarriert a családért

Ahhoz, hogy ne csússzanak szét, következetesen betartott, szoros napirendet kellett kialakítani. „Dórival fél hétkor kelünk, kettesben kávézunk, beszélgetünk negyedórát, utána keltjük a gyerekeket. Én készítek nekik valami egyszerű reggelit, Dóri közben mindenkinek ruhát pakol ki a nappaliba. Fél nyolc körül indulunk, de addigra már elég feszültek vagyunk, mert persze általában még kitalálják, hogy írd alá, be kell fizetni, hegyezd ki, elvette a cipőmet. Elkezdenek játszani, kiderül, hogy nincs bepakolva a táska, vagy Grétit vissza kell küldeni, mert túl nyáriasan öltözött fel. Közben én is készülődöm, a reggeli fuvarból egyenesen munkába megyek. Sokszor Pesten kezdek, tárgyalok, aztán rohanok vissza, egykor már Szegeden folytatom.”

Marci vállalkozó, ügynöksége reklámújságok terjesztésével, saját kiadványok készítésével foglalkozik. Mellette három éve az önkormányzatban képviselő, a sportbizottság elnöke. Korábban élsportoló volt, kenusként háromszor is világbajnoki címet szerzett.

Huszonhat voltam, amikor már a harmadik gyerekünket vártuk, és döntenem kellett, hogyan tovább. Jött a lehetőség, a reklámügynökség, és inkább a biztos megélhetést választottam a bizonytalan sportkarrier helyett. Lett volna még benne úgy kilenc évem, talán további sikerek is, de csak most hagynám abba, itt állnék munka nélkül. Tudtuk, hogy sok gyereket akarunk, a család fontosabb volt, és ez volt a jó döntés, utólag sem bántam meg.

Marci és Melodi

Marci a kenyérkereső a családban, pedig Dórinak több diplomája is van: németnyelv-tanári és idegenforgalmi menedzseri végzettséggel is büszkélkedhet. „Most is tanulok, teológiát, együtt Marcival, és szívesen szereznék még szülésznői diplomát is – avat be Dóri. – Általában az emberek meglepődnek ezen, valamiért az a sztereotípia terjedt el, hogy a sokgyermekes anyák kevésbé tanultak. Számomra egyébként nem hiányzik a szakmai önérvényesítés, a munka, erre akkor jöttem rá, amikor két évig vezettem egy ruhaüzletet. Fontosnak tartom, hogy egy nő tanuljon, de karrier nélkül is lehet teljes életet élni. Becsülöm a dolgozó anyákat, de én nem érzem áldozatnak, hogy itthon vagyok, már rájöttem, hogy az anyaságban is ki tudok teljesedni.”

Marci hozzáteszi, nem egyszer hallotta már, hogy a sokgyerekesek biztos azért szülnek, hogy ne kelljen dolgozniuk. „Most gondolj bele, mekkora nonszensz ez. Nálunk csak a mosógép háromszor megy egy nap. Folyamatosan alakítjuk a házat. Önmagában a gyerekek logisztikája sem kis feladat. Hogy mindenkinek rendben legyen mindene, óvodai, iskolai felszerelések. Sorolhatnánk. Amit egy átlagos ember egy óra alatt csinál meg, azzal Dóri fél óra alatt végez. Muszáj hatékonynak lenni. És bizony ez egy fárasztó verkli, de örömmel csináljuk.”

Ami látszik is mindkettőtökön, teszem hozzá gondolatban.

Minden este kettesben töltődnek

Aztán elárulják, hogy a kiegyensúlyozott családi életük alapját a közösen meghatározott prioritás nagyon tudatos betartása nyújtja. „Fontos, hogy minden este le kell nyugodnunk, le kell állítanunk a pörgést. A gyerekek fél kilenckor szigorúan az ágyban vannak, onnantól kettesben vagyunk. Az az esti másfél-két óra csak a miénk, csak rólunk szól mindennap. Nyáron kiülünk a kertbe, ha hideg van, itt bent beszélgetünk, visszaadjuk magunknak, egymásnak, amit a napi feszültség kivett. Havonta elmegyünk kettesben vacsorázni, nyáron pedig azt is megoldottuk, hogy eljártunk a szabadtéri előadásokra.

Dóri, Marci és Lotti

Nagyon intenzív az életünk, amire nem szabad, hogy rámenjen a házasságunk, hiszen a mi erős kapcsolatunk adja mindennek az alapját. Ez a legfontosabb.

A gyerekeknek is elmagyaráztuk ezt, és hogy ezért kell, hogy korán lefeküdjenek. És bármilyen feszültség van köztünk, nem alszunk el addig, amíg nem tisztázzuk.” Marci elárulja, nem éltek mindig ilyen jól, voltak nehéz időszakok, amikor bizonytalanná vált a megélhetésük. „Olimpikonként nem tudtam eltartani a családot, két gyerekkel még az albérletből is ki kellett költöznünk, mert nem tudtuk tovább fizetni, de szerencsére egy kedves ismerősünk felajánlotta, hogy lakhatunk a 40 négyzetméteres házában. A szüleinkhez jártunk enni. De a pénzhiány sosem vette el a kedvünket attól, hogy több gyereket vállaljunk. Az egység, ami kettőnk között volt, mindig adott erőt felállni. És ahogy nőtt a család, egyre jobbak lettek a körülményeink is.

Hiszem, hogy ahogy a gyerekek érkeznek, úgy jön az áldás is. Mi sem voltunk gazdagok, egy belvárosi bérlakásban nőttem fel az öt testvéremmel. De a pénz sosem volt akadálya a boldogulásunknak. Sokan sokkal jobb körülmények között hivatkoznak a pénzre, hogy a gyereket fel is kell nevelni, satöbbi. Szerintem egyre önzőbbek az emberek, a gyerek teher, a férfiak, de sokszor a nők is börtönben érzik magukat a családban. Persze saját szabadsága és felelőssége mindenkinek a döntés, hogy vállal-e, és ha igen, hány gyereket. Mi egy kicsit talán lázadunk is, példát akarunk mutatni a nagy családunkkal. 

Ez az, ami mindig továbblendít. Látom a kilenc gyereket, aminél nincs erősebb inspiráció. Van miért dolgozni, küzdeni.

A nagy család (Fotó: Hernád Géza)

Persze az információ, hogy Marci minden szülésnél ott volt, egyáltalán nem meglepő. „Annyira ismeri már a folyamatot, annyira rutinos, hogy simán megmondja, mennyi van még hátra – mondja Dóri. – Volt, hogy a szülésznő vagy az orvos nem vette komolyan, amikor mondta, hogy higgyék el, már csak tíz perc. De úgy is lett. Már ismeri a jeleket.”

A házaspár Pesten kezdte a közös életét, ezért négy gyereket Dóri egy pesti orvosnál szült, de aztán nem akarták tovább vállalni a kockázatát a hosszú útnak, ezért helyi kórházat, szülészt választottak. Minden szülés problémamentesen zajlott, legutóbb, Lotti születésénél adódott egy kis komplikáció, Dórit nem sok választotta el a császármetszéstől, de végül még időben sikerült a babának kibújnia. Fertőzés miatt hat héttel korábban jött, Dóri bejárt hozzá szoptatni, mert kicsit tovább bent kellett tartani. Előfordult, hogy a másfél éves Molli az apjára hárult, de Marci minden gond nélkül vitte magával a tárgyalásaira, és ha kellett, még tisztába is tette megbeszélés közben.

„Van, hogy már mi is nehezen tudjuk követni a dolgokat, az emberek meg már egyáltalán nem értik, hogy lehet még mindezek mellett teológiát tanulni például. Minden időt kihasználok, nagyon beosztottan, tudatosan, még vezetés közben is intézkedem, útközben telefonálok. Megszoktuk a pörgést, ma délelőtt például több mint negyven iskolai osztályban jártam már, mert egy saját kiadású, sportról szóló füzetet készítettünk a gyerekeknek, amit, mint a sportbizottság vezetője és mint háromszoros világbajnok adok át személyesen egy kis beszéddel egybekötve. Ez így hiteles, így van fílingje. Közel négyszáz osztályba megyek még a közeljövőben.”

Joóbék nyaralni is járnak, és azt mondják, még olcsóbban is megússzák, mint egy kisebb család. Mert szállodába eleve nem mehetnek, a repülő is macerás, maradnak a fapadosabb megoldások. „Hat gyerekkel még minden évben tengerpartra mentünk – meséli Marci.

Marci a nagyfiúkkal

Egy hetet Korfun kocsival, apartmanban, úgy, hogy itthonról vittük az ételt, jóval olcsóbban kihoztunk, mint a háromgyerekes barátaink. Volt, hogy kétszer is nyaraltunk egy nyáron. Tavaly még elutaztunk Erdélybe is nyolc gyerekkel. Aztán a Tordai-hasadékban túrázva, a szakadék fölött, hátunkon a csemetékkel, megfordult a fejünkben, hogy ez talán már túlzás.

De az is vicces volt, amikor két éve, karácsonykor egy belföldi szálloda ingyen gyerekakciójára bejelentkeztünk hét gyerekkel. Azóta biztos meggondolják az ilyen akciókat. Idén csak egynapos kirándulásokra mentünk, például a Balatonra.”

Soha nem volt más kapcsolat az életükben

Arra a kérdésre, hogy máshogy csinálnának-e bármit, a válasz egyértelmű nem. „Egy dolog lenne talán. Hogy egy-két évvel hamarabb alapítanék családot – mondja a családfő. – Még szeretnénk gyereket. Tudom, hogy harmincöt évesen nagyon fiatalnak számítok, a korosztályomban jellemzően ebben a korban válnak csak szülővé. Amikor családot alapítottam, a sportolótársaim mind kicikiztek, lesajnáltak. Mert szerintük hülyeség volt ilyen fiatalon megállapodni. Bulizni, ismerkedni, csajozni kellett volna, ahogy a többi, korombeli srác. Aztán látták a sikereimet, a családomat, és a dolog megfordult: tisztelni kezdtek azok is, akik nem hittek bennünk.”

Marci és Dóri mindketten hívő családból származnak, ahol konzervatív erkölcsi nevelést kaptak. Mindig is úgy gondolták, hogy ha rátalálnak az igazira, az egy életre szóló különleges dolog, amire vigyázni kell. De Marci volt az, aki már középiskolás korában tudta, hogy Dórit szeretné élete párjául. „Gyerekkorunk óta ismertük egymást, egy gyülekezetbe jártunk, de én sosem gondoltam Marcira egy jóbarátnál többként – meséli Dóri. – Húszéves voltam, ő tizennyolc, amikor mondtam neki, hogy lassan komoly kapcsolatot szeretnék, ne lógjunk annyit együtt. Akkor derült ki, hogy ő már régóta szerelmes belém.

Egyikünknek sem volt más az életében soha, és a szüzességünket is egymásnak tartogattuk a nászéjszakára. Ez egy különleges dolog köztünk, nagyon hálásak vagyunk érte, és igyekszünk megóvni. Tudjuk, hogy ennek a szemléletnek köszönhetjük, hogy ilyen családunk van, és azon vagyunk, hogy a gyerekeinknek is ezt adjuk tovább.

Marcitól néha azt kérdezik, nem unalmas-e az egész életét egyetlen nő mellett eltölteni. „Nekem nincs viszonyítási alapom, nekem ez a jó, ami van. Vannak, akik váltogatják a kapcsolataikat, mert ugyan találnak valami jót minden nőben, de egyik sem az igazi. És szépen elmennek az évek. Dórival abban hiszünk, hogy mi vagyunk egymásnak az igaziak. Nagyra becsüljük a kapcsolatunkat, ami a családunk alapja, és amire támaszkodva merünk ennyi gyereket vállalni. Persze véletlenül sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy tökéletesen csináljuk. Vannak rossz napjaink, a gyerekeknek is becsúszik néha egy beírás. És oda kell figyelnünk, mert könnyen megkaphatjuk, hogy minek ennyi gyerek, ha nem is tudunk rájuk eléggé odafigyelni.”

Ezt a gondolatot én helyből cáfolnám, mondjuk, még csak a két legkisebb gyerekkel találkoztam, de azonnal látszik, hogy kiegyensúlyozottak, mint a szüleik. Közben a kicsik felébrednek, a nagylány, Gréti pedig hazaér. Amikor rákérdezek, milyen napja volt, történt-e bármi érdekes az iskolában, elmondja, hogy csak kikapták a töri dogát, ami maximumpontos lett. Gréti tavaly teljesen egyedül készült fel a gimnáziumi felvételire, ami nagyon jól sikerült, matekból övé lett a legjobb írásbeli. Most azon gondolkodik, hogy átjelentkezik másik tagozatra, ő dönt, és ő készül fel egyedül a vizsgákra is. „Arra is odafigyelünk, hogy csak azért, mert ő az elsőszülött, ne terheljük túl. Néha megkérem, hogy maradjon a kicsikkel, amíg elszaladok valamiért, de nem akarom, hogy a nagyobbak a kicsik miatt legyenek terhelve. Van elég dolguk a tanulással, különórákkal.”

Minden gyerek másban tehetséges

Ami a különórákat illeti, hamarosan véget érnek, indul is a délutáni buszjárat. Szerencsére elég nagy a járgány, mi is beférünk, elkísérhetjük Dórit és Mollit a begyűjtő körútra. Lotti, a kisbaba addig otthon pihen Gréti felügyelete alatt. Dóri nagyon ügyesen közlekedik és parkol a méretes járművel, pedig sokszor nem egyszerű. De már rutinosan vezeti.  Az általános iskolánál kezdünk, ahol Doroti beszáll, és már megyünk is tovább a zeneiskolához. Ott várja a járatot Noel és Kevin. Következő állomásunk az óvoda. Itt további két kislánnyal bővül az utaslétszám, jön Melodi és Goldi. Közben valaki szól, hogy anya kapcsolja be a mesét. Kezdődik a film, kicsit a busz is lecsendesül, de sokáig nem élvezzük a sztorit, mert hamar utolsó állomásunkhoz, a teniszpályához érünk. Martin, a legidősebb fiú már várakozik egy ideje, de nincs egy szava sem, sőt a nagymamától kapott banánból minden tesójának kioszt egyet a buszban. Ja, és a kis Molli végig egy szó nélkül ücsörög az ülésében, szemével egyszer az utat, máskor a megérkező testvéreit, esetleg a képernyő eseményeit követve, mindenesetre teljes nyugalomban.

17 Fotó megtekintése

„Ahogy a gyerekek érkeznek, úgy jön az áldás is” – egy nap a kilencgyermekes Joób családdal

Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +
Fotó: Hernád Géza
Még több +

Ez egy nyugis délután a Joób család életében – tudom meg a szülőktől, miután hazaérünk. Lenne még néhány fuvar, de a fiúk a fotózás miatt kihagyják a jégkorongot és a kenuedzést is. Helyette foci, rohangászás, bringázás, pumpálás, labdázás, ugrabugra, rosszalkodás és persze csoportkép az udvaron. Az ürességnek nyoma sincs többé, a csendet váltja a zsongás.

Tegnap este megengedtük, hogy minden gyerek a szobájában gyakoroljon a hangszerén, egyszerre szólalt meg zongora, furulya, gitár és cselló. Olyan volt, mint amikor a zeneiskola folyosóján végigsétálsz – mondja még nevetve az apuka.

És már én is látom, hogy minden gyerek más, mind egyéniség, másmilyen tehetséggel, amit ezek a szülők a legnagyobb szeretettel és odaadással gondoznak. Ahogy velük is tették anno a saját szüleik. „A nagymamám szokta mondani régen, hogy a gyerek egy vállalkozás, aminek az eredményét csak akkor látod, amikor már nem tudsz rajta változtatni” – szól még mosolyogva Dóri, kezében a legkisebb Joóbbal. Azt gondolom, hogy ez egy igazán gyümölcsöző vállalkozás lesz Marci és Dóri és az utókor számára.

Megosztás Facebookon