Szűrések

Ne csak akkor szervizeltessünk, ha már csöpög az olaj

Bár a statisztikák szerint egyre többen törődünk egészségünkkel, még mindig nagy a passzivitás a szűrővizsgálatokkal szemben. Ennek is tudható be, hogy Európában a magyarok halnak meg legnagyobb arányban daganatos betegségek miatt.
Ne csak akkor szervizeltessünk, ha már csöpög az olaj

Kevés olyan család van ma Magyarországon, amelyet közvetve vagy közvetlenül ne érintett volna a rák. A daganatos megbetegedések elleni harc világszerte az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása, hazánkban pedig a rákstatisztikák különösen drámaiak: itt a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány egész Európában. Ennek egyik oka csak a közegészségügy terheltsége, hiszen a pácienseket gyakran már csak akkor látja az orvos, ha betegségük előrehaladott, komoly panaszokkal jár. A korai felismerésre csak a szűrővizsgálatok rendszeres látogatása mellett van esély, ezeket azonban még mindig nem látogatjuk elegen, és nem is elégszer.

Az OEP-finanszírozású emlőrákszűrést leszámítva sajnos csak kevés országos szűrőprogram létezik hazánkban, emiatt a magánklinikák oroszlánrészt kell, hogy vállaljanak a feladatból. Az 1991-ben alapított Diagnoscan Magyarország az elmúlt huszonöt évben életkor, nem és az életmód miatti veszélyeztetettség alapján alakította ki szűrőcsomagjait. Fennállásának huszonötödik évfordulóján új névvel, Affidea Diagnosztikaként működik tovább, országszerte 11 központban. Budapest mellett Szegeden, Győrött, Orosházán és Debrecenben is működtet radiológiai-, illetve izotóp diagnosztikát. Magán- és közegészségügyben egyaránt szolgáltatva  az elmúlt negyed évszázad alatt a legmodernebb képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat tette elérhetővé a magyar betegek számára. Szerencsére egyre többen tartják fontosnak, hogy egy ilyen szűrővizsgálaton felmérjék egészségügyi állapotukat.

“A nemzetközi trendeket követve Magyarországon is egyre tudatosabbak az emberek, nő az érdeklődés a szűrővizsgálatok iránt. Egészségértés tekintetében azonban nagy különbség van az ország bizonyos pontjai között, így bőven akad még tennivaló”hangsúlyozta Leitner György, az Affidea ügyvezető igazgatója. Az egészségtudatosságra nevelés egyik fontos üzenete, hogy ne csupán akkor forduljon az ember orvoshoz, hogyha már kínozzák a panaszok. A legtöbb emberéletet követelő daganatos megbetegedések – például a nők esetében az emlőrák, a férfiaknál pedig a prosztatarák – korai stádiumban jól kezelhetők, jellegzetes tüneteket azonban ekkor még nem produkálnak. “Mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy időnként gondolkodjanak el: az  életritmusuk, a környezetük alapján milyen betegség veszélyének vannak kitéve. Ahogy az autót sem csupán akkor viszi el a szervizbe az ember, ha már csöpög az olaj, úgy nekünk sem tanácsos megvárni, hogy a betegség már helyreállíthatatlan károkat okozzon” – emelte ki az ügyvezető igazgató.

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top